Liptai Claudia a fejét fogta élő adásban, ilyen még soha nem fordult vele elő

A kezébe temette az arcát.

Hét év kihagyás után, március 16-án megérkezik Liptai Claudia és Till Attila műsorvezetésével A Nagy Duett legújabb, hetedik évada a TV2 képernyőjére. Ahogy korábban, ezúttal is tíz sztárpár száll versenybe, hogy produkciójukkal lenyűgözzék a közönséget. A széria ugyanakkor megújult ítész csapattal startol Szabó Zsófi, Hajós András, Kasza Tibi és Horváth Tamás személyében.

A műsor kapcsán Liptai Claudia műsorvezető és Horváth Tamás zsűritag volt vendég a péntek reggeli Mokkában. Tréfás szituációval kezdődött beszélgetés, ugyanis Liptai Caludia elfelejtette, hogy Szabó Zsófi műsorvezető korábban már szerepelt a műsorban.

Én már voltam benne Clau, a Fluorral énekeltem az első évadban

- emlékeztette Szabó Zsófi kolléganőjét.

Erre jött Liptai Claudia gyors reakciója

Hát persze, a Legót, emlékszem rá. Jézusom gyerekek, teljes demencia

- mondta fejét fogva a színésznő.

Liptai Claudia és Tilla 11 év után köszönti majd újra együtt a nézőket, mivel működik köztük a kémia, már az előkészületek hihetetlenül jó hangulatban teltek. Az is kiderült, hogy a két műsorvezető hetente extra produkcióval nyitja majd a show-t.

Horváth Tamás, mint a hatodik széria nyertese, saját élményeiből táplálkozva elmondta, hogy rendkívül fontos a versenyzők közötti bizalom.

Gondolj bele, kapsz egy olyan delikvenst, akinek tényleg semmi köze a zenéhez. Szerintem vért fognak izzadni

- vallja Horváth Tamás, aki szerint a profi énekeseknek van vesztenivalója.

A Nagy Duett tehát minden vasárnap este 18:55-től lesz látható, itt a TV2-n!

2025. március 14. 13:31
A miniszterelnök közösségi oldalán közzétett bejegyzésben üzent Brüsszelnek.
A Fidesz kommunikációs igazgatója is reagált arra a Ripostban megjelent hírre, miszerint a Tisza Párt egyik meghatár...
Az Európai Bizottság által héten bemutatott költségvetési javaslat, valamint Sebestyén József halála kapcsán is krit...
"Von der Leyen csinált egy költségvetést Ukrajnának! A te pénzedet is odaküldené" - közölte a Fidesz-KDNP kommunikác...
Lesoványodott, éhes és szomjas vidrakölyök kerültek a Mályi Madármentőkhöz Tiszatarjánból. Anyjuk elpusztulhatott. A...
Idomított csimpánzokhoz hasonlította a magyar gazdákat a Tisza Párt egyik agrárszakértője. Magyar Péter embere támog...
Az ukrán kényszersorozókat mentegeti, és segédkezik Sebestyén József halálának eltussolásában az Euronews – ezt a Ma...
Három halottja van annak a robbanásnak, amely péntek reggel rázta meg a Los Angeles-i rendvédelmi kiképzőközpontot. ...
Van aki tíz szelvényt is vásárolt, hogy növelje az esélyeit. Csaknem 4 milliárd forint a tét az ötöslottón, ezért re...