Kislányokat zsarolva követelt meztelen képeket a pedofil

A férfi két 10 éves kislány bizalmába férkőzve jutott hozzá a meztelen képekhez, amelyek után még többet követelt.

Egy 12 éves kislány szülője fordult 2020 júniusában a rendőrséghez, ugyanis állítása szerint gyermeke hasonló korú lányismerőse az interneten meztelen képeket és szexuális tartalmú videókat követelt tőle. Az anya, miután szembesült az üzenetváltások tartalmával, haladéktalanul értesítette a rendőrséget. Kiderült, az ismerős se nem lány, se nem fiatal.

Hónapokig tartott a felkutatása és elfogása a férfinak. A Győr-Moson-Sopron megyei T. Tamást végül egy gyáli építkezésen fogták el április 27-én délután. A nyomozás során további két áldozatát azonosították.

A 40 éves férfi 2019 márciusában és 2020 májusában egy-egy 10 éves lányt jelölt be ismerősnek, akikkel beszélgetni kezdett, majd meztelen képet kért tőlük. Miután bizalmukba férkőzött hangnemet váltott és a barátságosból akár veréssel is fenyegetőző ismerőssé vált. További fotókat és szexuális tartalmú videót követelt, azzal zsarolva áldozatait, hogy elküldi ismerőseiknek és szüleiknek a már kapott meztelen képet - közölte a rendőrség az oldalán.

Fotók: police.hu

A férfi kijelentette, hogy nem ért egyet a gyanúsítással, érdemi vallomást nem tett.

A rendőrök az azóta letartóztatott T. Tamással szemben szexuális kényszerítés, gyermekpornográfia, valamint kényszerítés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

2021. május 03. 07:25
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Egy fiatal, boldog pár, akik izgatottan várták első kisfiuk érkezését. Aznap, amikor eljött a 36. heti ultrahang ide...
family
Énekelt, táncolt, szerepelt reality-ben, veszekedett, békült, állt már bíróság előtt is – de egy biztos: sosem lehet...
family
OTT A FARKA! - Ezek akkorák, mint a nyulak. Patkányok leptek el egy 8.kerületi bérházat, de máshol is kritikus a hel...
family
KIVÉGEZTE - Beismerte, hogy leszúrta a barátját az Akácfa utcai gyilkos, társával bulizni érkeztek Budapestre, a fér...
Egy 14 éves kislány a mostani történet főszereplője, aki 130 kilót nyom. Most segítséget kért és ez példaértékű! Sej...
family