Kiderült, hogy most miért halasztották Kapu Tibor űrkilövését

Júniusban és júliusban is vannak időablakok, amikor elindulhat az Ax-4 misszió a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), a pontos időpontot azt követően határozzák meg, hogy tisztázzák az ISS-en fellépett rendellenességet - közölte Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos csütörtökön Floridában tartott sajtótájékoztatóján.

A HUNOR-program vezetője elmondta, hogy az újabb halasztás nem kapcsolódik közvetlenül az Ax-4 misszióhoz, hiszen a Nemzetközi Űrállomáson tapasztalt anomália az amerikai és orosz űrrepülési hivatal, a NASA és a Roszkozmosz hatáskörébe tartozik. A két szervezet közösen tisztázza a problémát, ennek megtörténtét követően pedig az amerikai fél kitűzi az indulás új időpontját, és ez hamarosan megtörténhet - jegyezte meg Ferencz Orsolya, aki hangsúlyozta, hogy a legénység változatlanul karanténban van és ott is marad, mert bármikor megkaphatják a felszállási engedélyt.

Arról is beszámolt, hogy az Ax-4 legénységének magyar tagja, Kapu Tibor jól viseli a többszöri halasztást, "erős és pozitív" személyiség, és a hasonló helyzetekre is jól felkészítették. Az űrkutatásért felelős miniszteri biztos hozzátette, hogy a magyar szakértői csapat változatlanul segíti az asztronautát.

Ferencz Orsolya az M1 kérdésére válaszolva hangsúlyozta, hogy a halasztások nem érintik sem a misszió hosszát, sem tudományos tartalmát.


Azt is hozzátette, hogy a legénységet szállító Dragon űrkapszulával kapcsolatos minden problémát elhárítottak, így az eredetileg tervezett egységgel indulhat a Nemzetközi Űrállomásra a négy tagú Ax-4 misszió.

A sajtótájékoztatón Michael Lopez-Alegria spanyol-amerikai asztronauta, az Axiom Space előző küldetése, az Ax-3 parancsnoka beszámolt arról, hogy minden valószínűség szerint megoldották a szerdai felbocsátás halasztását okozó üzemanyag-szivárgást a Falcon9 rakétán. Hozzátette, hogy az eszköz tesztelését elvégezték, de az adatok elemzése a péntek reggeli órákig tart, és utána lesz végleges eredmény.


A Nemzetközi Űrállomáson fellépett anomáliával kapcsolatban azt mondta, hogy annak elemzése a NASA hatáskörébe tartozik, a helyzet értékelése pedig tart.

Frank de Winne korábbi belga asztronauta, az Európai Űrügynökség képviseletében arról számolt be, hogy az Ax-4 misszió keretében kiváló az együttműködés a magyar kutatókkal. A Nemzetközi Űrállomáson legalább 3 kísérletet közösen végez majd a magyar és az európai szervezetet is képviselő lengyel asztronauta - mondta el a szakember.

MTI/Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd

2025. június 13. 11:29
Azt is tudni, mekkora összegre számíthatnak az érintettek.
Portugália északi és középső részén újabb helyeken keletkeztek erdőtüzek a magas hőmérséklet és az erős szél miatt -...
Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója határozott hangvételű Facebook-posztban utasította vissza Sándor Fe...
Nemzetközi összehasonlításban is kivételes intézkedéssorozatot vezet be idén ősszel és jövő év elején a kormány. A r...
Meghozta a család a nehéz döntést, elárvereznék az egykori tornász, Keleti Ágnes olimpiai aranyérmeit. Hogy miért és...
family
Luxusutak, pálmafás karibi szigetek, Florida, Kambodzsa, Amazonas és Vietnam. Már a fél világot bejárta a milliárdos...
family
Mélypontok, depresszió, és egy tönkrement kapcsolat terhe. Ha valaki, akkor Király Viktor pontosan tudja, hogy milye...
family
Fejvesztve menekülnek az emberek, milliókat evakuálnak most világszerte a part menti településekről. Hatalmas, 8.8 t...
family