krimi

Két gyerek holttestét találták meg egy építési területen karácsonykor

A 16 éves fiút azóta sem sikerült még azonosítania a nyomozóknak.

Két tinédzserre bukkantak rá vasárnap este a floridai Palm Bayában, akiket agyonlőttek. Telefonon jelentették be az egyik áldozatot, de mire a rendőrség kiérkezett a területre, addigra már két holttestet találtak. 

Az egyik fiú 14, míg a másik 16 éves volt. A fiatalabb fiút kedden azonosították, akiről a családja úgy nyilatkozott, hogy rövid, de jó élete volt.

"Jeremiah nagyon kedves, szerető és tisztelettudó volt. Imádkozunk azért a személyért vagy személyekért, akik elkövették ezt a szörnyű tettet. Fegyvert vásárolni könnyebb, mint egy élelmiszerboltból egy csomag gumit. Jeremiah Brown a szeretet, és nem a gyűlölet családjából származott” - tették hozzá.

Kép forrása: Jeremiah Brown/családi fotó

Az idősebb fiú holttestét azóta sem tudták azonosítani.

A bűntény helyszíne egy 3000 hektáros terület, amely egy cég tulajdonában volt és lakásépítésre tervezték, de egy csőd miatt el kellett adni. Azóta rengetegen látogatják a térséget terepjárókkal, repülőgép-modellekkel és biciklikkel is.

Egy szemtanút találtak a közelben, aki elmondta, hogy semmi szokatlant nem látott vasárnap, de a lövéseket hallotta - közölte a Crime Online.

2022. december 28. 15:44
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
SEMMIRE SEM EMLÉKSZEM...- Rajtunk keresztül üzen Sallai Nóra. A Jóban Rosszban egykori színésznője egy évvel a bales...
family
Erre várt az ország hónapokon át és most végre elérkezett a nagy pillanat! Felcsendül a jól ismert dallam és újra fe...
family
A színpadon minden ragyog, a show pörög, de mi történik a kulisszák mögött? Minden eddiginél nagyobb fokozatra kapcs...
family
SOKKOLÓ - A zebrán gázoltak el egy nőt Fóton, videón a drámai jelenet. Az idős sofőr még csak nem is fékezett, az ál...
Hét perc alatt rabolták ki a Louvre-t. Eltűntek Napóleon ékszerei. Vasárnap reggel három csuklyás férfi jutott be a ...
family