Intenzív osztályon ápolják a koronavírus miatt megbetegedett kisfiút

Martint, a COVID-19 okozta sokszervi gyulladás miatt ápolják a Bethesda Gyermekkórház intenzív osztályán.

A kisfiú édesanyjának fogalma sem volt róla, hogy fia átesett a koronavíruson, azonban PIMS (Paediatric Inflammatory Multisystem Syndrome), vagyis a sokszervi gyulladás miatt kórházba került.

"Martin két hete hétfőn lázasodott be. Fáradékony volt, fejfájás gyötörte, nem bírta elviselni a zajokat, kérte, hogy kapcsoljuk ki a tévét, húzzuk le a redőnyt. Végül a gyermekorvosunk tanácsára felkerestük a Bethesdát, mert Martin 39 fokos lázát nem sikerült visszaszorítani, ami egy idő után megrémisztett" - mondta a Blikknek Kovács-Báder Katalin, a fiú édesanyja.

Később a kórházban kimutatták a koronavírus elleni antitesteket, vagyis bebizonyosodott, hogy átesett már a fertőzésen. A rákövetkező napon szintén magas lázzal ébredt és már beszélni sem tudott, így intenzív osztályra került.

Az anyuka közlése szerint a terápiák használtak és egyre jobban érzi magát Martin, pedig még szívizomgyulladással is kezelték.

A PIMS egy sokszervi gyulladás, ami a koronavírus-fertőzést követően jelentkezik hetekkel később. Ez a betegség elsősorban az 5 évnél idősebb gyermekeket érinti, előfordulása azonban változó lehet.

"A PIMS súlyosan érintheti a szívet és kiválthat vérnyomáscsökkenést, légzési elégtelenséget is, ami rontja a szervek vérkeringését" - tette hozzá Mikos Borbála, a Bethesda Gyermekkórház intenzív osztályának vezetője a lapnak.


A PIMS során számtalan tünet jelentkezhet, ám ezek nem specifikusak. Az alábbi tünetek megléte utalhat akár a PIMS-re is.

  • Tartósan magas láz
  • Változatos bőrkiütések (a végtagokon, a törzsön és a pelenka alatti területen)
  • Kötőhártya-gyulladás (váladékozás nélkül)
  • Nyaki nyirokcsomó-duzzanat
  • Gyengeség, elesettség (babáknál aluszékonyság)
  • Terhelés során jelentkező korai kifáradás
  • Izomfájdalom, végtagfájdalom
  • Erős hasi fájdalom, hányás, hasmenés
  • Vörös, cserepes ajkak, a nyelv elváltozása (málnanyelv és epernyelv)
  • A tenyerek és talpak duzzanata

Fotó: Facebook/Kovács-Báder Katalin

2021. február 04. 08:52
A telefonok cellainformáció alapján is közel dupla annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péter rendezvényén – je...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Életveszélyes helyzeteket gyűjtött egy videó a Budapesti Autósok Közössége.
TRAGÉDIA - Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, rosszul lett, összeesett és mentőhelikoptert riasztottak ho...
Egy olyan sportolót mutatunk be, aki már 27 évesen legendává vált. Díjai és eredményei szinte felsorolhatatlanok, Ek...
family
Vannak, akiknek romba dőlnek az álmai, míg mások élete egyik pillanatról a másikra új irányt veszt. Tudás, bátorság,...
family
Bicikli, roller, vagy séta és esetleg gördeszka, ki mivel jár iskolába, van akit viszont a szülei visznek autóval. D...
family
Vannak furcsa sportok a világban: gumicsizmadobás, sárfoci, vagy akár az, amikor valaki egy tó mélyén mondja ki a bo...
family