II. János Pál pápának köszönhetjük-Ma van a betegek világnapja

II. János Pál pápának köszönhetően 18 éve február tizenegyedike a betegek világnapja. Az Országos Mentőszolgálat a Facebook-on emlékezett meg erről a neves napról.

II. János Pál pápa 1993-ban kezdeményezte a betegek világnapját, így immár 18 éve, hogy február 11. napja egy emléknap. A legenda úgy szól, hogy ezen a napon, 1858-ban jelent meg a Szűzanya a 14 éves francia lánynak, Soubirous Bernadettnek Lourdes-ban, majd február 15-én a sziklabarlangban csodatevő forrás fakadt.

Később, 1864-ben ezen a helyen templomot építettek, amelynek IX. Pius pápa bazilika címet és előjogokat adományozott. A világnapról a katolikus templomok misével és közös imával szoktak megemlékezni.

"Ezt a jeles napot II. János Pál pápa azért kezdeményezte 18 évvel ezelőtt, hogy kellő figyelmet kapjanak a betegek, illetve elismerjék és meghálálják mindazok munkáját, akik életüket annak szentelték, hogy a betegekkel és szenvedőkkel foglalkozzanak. Ilyenek az Országos Mentőszolgálat elhivatott bajtársai is, akik több mint 1.2 millió betegnek nyújtanak gyors segítséget Magyarországon évente, mindezt a legmagasabb szakmai színvonalon. A Betegek Világnapja az együttérzésről, a megértésről és a támogatásról is szól! Az egészségeseknek pedig azt üzeni, hogy mindenkinek saját felelőssége, hogy vigyázzon az egészségére, és tegyen azért, hogy testileg, lelkileg és szellemileg is kiegyensúlyozott maradjon" - írta az emléknap alkalmából az Országos Mentőszolgálat.

2021. február 11. 08:55
Szemtanúk szerint Odesszában, a rendőrök kezdtek toborzási akcióba. A történtekről a helyi lakosok beszámolói alapjá...
Iránban kivégezték az állam ellen harcoló Népi Mudzsahedek (Mudzsahedin Halk, MEK) nevű emigráns szervezet két tagjá...
Tűzoltó repülőgépek és helikopterek folyamatosan dolgoztak vasárnap Görögországban, ahol a mentőszolgálatok továbbra...
A hadkiegészítő központ emberei nyilvános helyszínen, a mikolajivi piac területén igazoltatták az ukrán férfiakat. A...
13 év. Ennyi ideig nem tudott a világról semmit az a mezőtúri kislány, akit a saját anyja zárt el a külvilágtól. Nem...
family
Megmentette gazdája életét egy spániel Southampton-ban, az Egyesült Királyságban!
A résztvevők felvonulásával és egy fúvószenekar koncertjével megnyitották a vitorlázórepülő Európa-bajnokságot Békés...
A szombati nap után világossá vált, hogy mi a 2026-os választás tétje - ezt írta közösségi oldalán a Fidesz frakció ...
Élete első bálján máris megválasztottak az Anna bál szépének egy 18 éves budapesti lányt, azt mondta, egyáltalán nem...