Hidvéghi: szeretnénk egy többéves, előre kiszámítható béremelési programot

Vannak, akik szerint a vállalatoknak maguknak kell dönteniük a minimálbér és a szakmunkás minimálbér emeléséről. Mi szeretnénk egy többéves, előre kiszámítható béremelési programot – írta a kormány közösségi oldalán közzétett videójához Hidvéghi Balázs államtitkár szombaton. Kiemelve, hogy erről bárki elmondhatja a véleményét a most induló nemzeti konzultáción.

Az új gazdaságpolitikáról szóló nemzeti konzultáció egyik fontos kérdése lesz a béremelési program is. Az elmúlt években jelentős béremelések történtek. A közszférában nagyot nőtt többek között az ápolók, az orvosok, a tanárok, az óvónők, a rendőrök, a tűzoltók és a katonák bére. A versenyszférában is folyamatos a bérnövekedés – mondta videójában Hidvéghi Balázs.

„A baloldal kormányzásához képest a minimálbér és a garantált bérminimum három és félszeresére nőtt, és az átlagbér is több mint megháromszorozódott. De természetesen itt nem szeretnénk megállni. Az a cél, hogy a gazdaság erősödése mellett a családok jövedelme tovább nőjön, és egyre jobban megérje dolgozni” – emelte ki.

Kiemelte, a kormány azt gondolja, hogy új megállapodást kell kötni a munkáltatókkal és a munkavállalókkal egy többéves béremelési programról. Ez lehetővé teszi a minimálbér és a garantált bérminimum, valamint ezek hatásaként az átlagbér gyors emelését.

„El akarunk jutni oda, hogy elérjük a négyszázezer forintos minimálbért és az egymillió forintos átlagbért. A nemzeti konzultációban hamarosan erről is elmondhatják a véleményüket” – hangsúlyozta az államtitkár.

2024. október 26. 12:23
Többen meghaltak, rettenetes katasztrófáról érkezett hír
Rengeteg embert érint.
Deutsch Tamás: Magyar Péterék a bevándorlás mellett és a magyarok ellen szavaztak az EP-ben
Magyar Péterék többször is az illegális bevándorlás mellett és a magyarok ellen szavaztak az Európai Parlamentben - ...
Orbán Viktor: Magyarország és Montenegró számíthat egymásra
Akármi is történik a világpolitikában, Magyarország és Montenegró számíthat egymásra, pozitívan tekint egymásra, nin...
Időjárás-jelentés: Ilyen lesz október utolsó hétvégéje
Így készüljön, ha szeretne kimozdulni.
A Balatonon is bevetik a mesterséges intelligenciát, forradalmi technikát fejlesztenek
A magyar tengert is meghódítja az AI.
Kiderült, miért égett porig egy ónodi nyugdíjas otthona
Porig égett egy ónodi nyugdíjas asszony otthona csütörtök délután. Először a terítő gyulladt ki, a tűz pedig perceke...
Elindult a visszaszámlálás, szombat este mindenki táncol - videóval
Tűkön ülnek a sztárok, elindult a visszaszámlálás, szombat este mindenki táncol, kezdődik az idei Dancing with The S...
Jegesmedvék közé ugrott egy nő az állatkertben, videóra vették a marcangolást
Mindenkit sokkolt az eset.
34 évesen meghalt a tv-ben először meztelenül bemutatkozó sztár
Egy tragikus balesetben vesztette életét.
Egy kecskével akarta átvonatozni a fél országot egy solymári nő, kétnapos kaland lett belőle
A gazda egy Keszthely melletti településről akart eljutni Solymárra.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.