Orbán Viktor: Magyarország és Montenegró számíthat egymásra

Akármi is történik a világpolitikában, Magyarország és Montenegró számíthat egymásra, pozitívan tekint egymásra, nincs köztük semmilyen politikai vagy gazdasági konfliktus - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Montenegró miniszterelnökével, Milojko Spajiccsal folytatott tárgyalást követően adott sajtónyilatkozatában.

A magyar kormányfő emlékeztetett arra, hogy Milojko Spajic első alkalommal érkezett hivatalos látogatásra Budapestre, ahol a kétoldalú kérdéseken kívül most európai és világpolitikai témákat is áttekintettek.

Most zajlik a keleti világ csúcstalálkozója Kazanyban, 31 ország részévételével, majd november 7-én Budapesten lesz egy nyugati csúcstalálkozó, amelyre negyvennél több ország vezetőit várják - közölte.

A magyar kormányfő a jelenleg legfontosabb nemzetközi kérdésként az EU bővítését jelölte meg. 


Most már lehet nyíltan beszélni az EU bajairól; mióta Mario Draghi volt olasz miniszterelnök közzétette jelentését, azóta ez a korábbi tabutéma szalonképessé vált - jegyezte meg.

Elmondta: az EU versenyképessége romlik, világgazdasági súlya csökken. A magyar válasz erre az, hogy szükség van frissességre és új lendületre, új erőforrásokat kell bevonni az európai gazdaságba, ennek legkézenfekvőbb módja pedig a nyugat-balkáni országok felvétele. Kiemelte, a régióban talán Montenegró a leginkább felkészült ország.

Hozzátette: ezek az országok fantasztikus teljesítményt nyújtottak az európai jogrendszer adaptációjában, ennek ellenére az elmúlt hét évben egyetlen fejezet lezárására sem kerül sor. 

Úgy folytatta: az EU elhanyagolta a bővítést a nyugat-balkáni országokkal, ezért a folyamat lelassult, majd megállt. Hozzátette: a magyar EU-elnökség azt vállalta, hogy ezen az "áldatlan állapoton" változtatni fog. Decemberben sor kerül négy tárgyalási fejezet lezárására, ami hatalmas előrelépés, és vannak fejezetek, amelyeket közel hoztak ahhoz, hogy hamarosan le lehessen zárni őket - jelentette ki.

A kétoldalú együttműködést méltatva kiemelte, hogy a magyar-montenegrói kereskedelem szinte minden évben rekordot dönt, a magyar cégek pedig már most is nagy súllyal vannak jelen a montenegrói gazdaságban. Nagyon erős a villamosenergia-kereskedelmünk, valamint az OTP pozíciója, Podgoricát számos európai várossal a Wizzair köti össze, és a 4iG már most a montenegrói távközlési piac második számú szereplője - sorolta.

Ezt a montenegrói fél is üdvözölte a csütörtöki megbeszélésen, és kifejezetten biztatták a magyar cégeket arra, hogy jelenjenek meg komoly beruházásokkal Montenegróban - mondta Orbán Viktor. 

A kormányfő egyben arra kérte a montenegróiakat, hogy jelöljék meg azokat a területeket, ahol ez számukra kívánatos. Megegyeztünk, hogy ez a jó ösvény, ezen haladunk tovább, és újabb gazdasági együttműködési területeket jelöltünk ki - számolt be a megbeszélésről Orbán Viktor.

Forrás: MTI

2024. október 24. 14:40
Többen meghaltak, rettenetes katasztrófáról érkezett hír
Rengeteg embert érint.
Többen meghaltak és megsebesültek egy terrortámadásban Ankarában
Ötre emelkedett a TUSAS török repülőgépgyártó vállalat székhelyénél szerdán elkövetett ankarai terrortámadás halálos...
Deutsch Tamás: Magyar Péterék a bevándorlás mellett és a magyarok ellen szavaztak az EP-ben
Magyar Péterék többször is az illegális bevándorlás mellett és a magyarok ellen szavaztak az Európai Parlamentben - ...
Időjárás-jelentés: Ilyen lesz október utolsó hétvégéje
Így készüljön, ha szeretne kimozdulni.
Halál egy budapesti mélygarázsban, csak egy életet tudtak megmenteni a rendőrök - Videó
Az egyik bajbajutott szervezete feladta a harcot.
Tények reggel teljes adás, 2024. október 24., csütörtök
MEGFULLADTAK - Felfoghatatlan tragédia, ezt mondják a csónakkabinban holtan talált horgászok barátai, megtörten nyil...
Tények délben teljes adás, 2024. október 24., csütörtök
BRUTÁLIS - Hátulról csapódott egy kamionba, meghalt egy sofőr Ácsnál. Jánoshalmánál árokba borult egy sofőr, csoda, ...
Berontottak egy magyar általános iskolába, azonnal riasztották a hatóságokat
Egy biztonsági kamera is felvette a történteket.
Kisebb eső és záporok nyugaton
időjárás-jelentés, 2024. október 24., csütörtök, dél
Többórás napsütés és felhős idő várható
időjárás-jelentés, 2024. október 24., csütörtök, reggel

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.