Hamarosan rengeteg erőszakos és konteóhívő személy lepheti el a Twittert

Bizottságot alapít Elon Musk annak érdekében, hogy felülvizsgálják a korábban törölt felhasználók fiókjait.

2022. november 03. 14:16

A Twitter nem állítja vissza azonnal azon korábbi felhasználóinak fiókját, akit a közösségi oldal zaklatás, erőszak, a választás és a korononavírussal kapcsolatos félretájékoztatásra hivatkozva zárt ki - közölte szerdán Elon Musk, a Twitter új tulajdonosa, miután aggályokat megfogalmazó civil szervezetek vezetőivel találkozott.

A milliárdos elmondta, hogy az érintettek fiókjainak helyreállítására eljárást dolgoznak ki, ami legalább néhány hétig tart. Elon Musk azt is közölte, hogy a civil társadalom vezetőinek egy csoportjával arról tárgyalt, hogy a Twitter a jövőben milyen eszközökkel lép fel a gyűlölet és zaklatás ellen, valamint a választások integritásának biztosítása érdekében.

A találkozón részt vettek többek mellett a Színesbőrű Emberek Felemelkedésének Nemzeti Szövetsége (National Association for Advancement of Colored People - NAACP) vezetői. A szervezet közleménye szerint Elon Musk tudomására hozták aggályaikat az általuk a Twitteren érzékelt "veszélyes, életet fenyegető gyűlölet- és összeesküvés-tartalmak miatt".

Amíg a Twitteren gyűlöletkeltő tartalom és félretájékoztatás terjed, addig a "madár nem lehet szabad" - olvasható a közleményben. Ez utóbbi utalás Elon Musk múlt heti üzenetére, arra, hogy "a madár kiszabadult".

Fotó: Twitter

Musk ezt azután közölte, hogy a közösségi médiaóriás tulajdonosa lett, és azt ígérte, a platform a jövőben jobban szolgálja majd a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát.

Elon Musk már a múlt héten bejelentette, hogy azelőtt nem lép tartalmi kérdésekben, illetve törölt fiókok helyreállítása ügyében, amíg létre nem hoz egy tartalomszabályozási tanácsot. Szerdán megerősítette erre vonatkozó ígéretet, és azzal egészítette ki, hogy az általa létrehozott bizottságban helyet kapnak az emberjogi közösség és azon csoportok képviselői, akik gyűlölet által motivált erőszak célpontjai.

Elon Musk, a Tesla és a SpaceX alapítója 44 milliárd dollárért vásárolta meg a Twitter közösségi médiaszolgáltatót, amely hivatalosan múlt pénteken került a tulajdonába. Ezt követően Musk elbocsátotta a Twitter felsővezetőit.

MTI

Újabb vérlázító átverés
Szó szerint ablakon kidobott pénz. 20-30, de akár 60 ezer forintot is kicsalnak a házaló cégek, amelyek újabb és úja...
Állandó életveszélyben
Egyedülálló teljesítményével az egész világot lenyűgözte a magyar delfinlány. Korok Fatima felnőtt fejjel ismerkedet...
Remegett, annyira bizonyítani akart
Megfelelési kényszere volt, remegett Gáspár Evelin keze főzés közben a Hal a tortán kulisszái mögött. Aztán jött a f...
Spórolásba kezdtek a sztárok is
Nem hajlandó tojást venni Bay Éva, Tücsi pedig megrögzötten kapcsolja le a lámpákat a lakásban. A hírességeket is el...
Gőzerővel dolgozik kisfia mellett is
Folyamatosan ingázik a színpad és a gyerekszoba között. Caramel ugyanis nemcsak, mint zenei rendező, hanem mint szín...
Felhősödés nyugat felől
időjárás-jelentés, 2022. november 30., szerda
Tények teljes adás, 2022. november 30., szerda
GYILKOSSÁG - Nyakon szúrta, halálra késelte élettársát egy férfi Mánfán. A nő elvérzett. Aranyosapátiban pedig a bar...
13 év után tértek vissza
Lánglövellő gépek, veszélyes állványzatok, hatalmas ledfalak, mindez villódzó félhomályban, ráadásul közönség előtt ...
Ki költözne be egy gyilkos házába?
Vajon ki és mennyiért veszi meg azokat a házakat, amiknek padlójára vér tapad? Pándy András sorozatgyilkos otthona i...
Így él az ország táncoslábú kisembere
Furán néztek rá, negatív megjegyzéseket kapott, aztán mindenki azt találgatta, vajon hogyan állja majd meg a helyét ...
Celebeket, közszereplőket, politikusokat is magával ránthat azt RTL Klub drogbotrányba keveredett sztárja
Megvették a kulcsi horrorpalotát
Ternovszky Béla előtt tiszteleg az Uránia
A lengyel kapitány szíve is megállt, amikor játékosa lapot kapott
Megszüntethető Windows 11-en a játékok döcögése