Gulyás Gergely: találkozzunk holnap, én is felszólalok

„Találkozzunk holnap 15 órakor a Millenárison! Én is felszólalok majd” – írta a közösségi oldalán pénteken Gulyás Gergely. 

A Miniszterelnökséget vezető miniszter egy térképet is közzétett bejegyzésében, amelyen megmutatja a CÖF-CÖKA tüntetésének a helyszínét, ami a Lövőház utca és a Millenáris sarkán lesz.

Bayer Zsolt pénteken jelentette be, hogy a Civil Összefogás Fórummal tüntetést szervez az Európai Bizottság képviseletéhez Kollár Kinga A Tisza Párt EP-képviselőjének botránya miatt.

Akik Brüsszellel szövetkeznek Magyarország ellen, azok tűnjenek el a közéletből! Azonnal!

- hangsúlyozta a publicista a felhívásában. 

A demonstrációhoz csatlakozott már Apáti Bence és a Nemzeti Ellenállás Mozgalom is, akik Magyar Péter azonnali lemondását is követelik.

Kollár Kinga, Magyar Péter embere nemrég az Európai Parlamentben tett felszólalásában elmondta, hatékony volt megvonni hazánktól az uniós pénzeket, így ugyanis a magyaroknak rosszabb az életszínvonala és ezzel előnyhöz juthatnak a 2026-os választáson.


Kollár Kinga kijelentette, hogy 21 milliárd eurót függesztett fel Brüsszel Magyarország számára, és ebből egymilliárd már el is veszett a magyarok számára. Hozzátette, hogy ennek nagyon súlyos hatása volt a magyar államra, mivel nem tud befektetni a közszolgáltatásokba. Így nem tudja támogatni a magyar gazdaságot, és nem tud extra szociális szolgáltatásokat nyújtani az embereknek. Plusz 50 kórházban lehetett volna felújítást végezni, amiből nem lett semmi.

Majd elmondta, hogy szerinte Brüsszel döntése, a kondicionalitási eljárás nagyon hatékony, nagyon hatékonyan befolyásolja a magyarok mindennapi életét. Ennek pedig szerinte pozitív oldala, hogy a magyar emberek romló életminősége erősíti az ellenzéket.

A címlapfotó illusztráció (MTI)

2025. április 11. 16:58
A kikiáltási ár ötszöröséért kelt el árverésen a Titanic egyik túlélőjének képeslapja
A kikiáltási ár ötszöröséért, 300 ezer angol fontért (143 millió forint) kelt el egy angliai árverésen az 1912-ben ...
A jemeni fővárost ért amerikai légicsapásban legkevesebb nyolcan meghaltak
A jemeni fővárost ért amerikai légicsapásban legkevesebb nyolcan életüket vesztették az éjszaka - állították a húszi...
Feladta magát egy olaszországi rendőrőrsön a dél-franciaországi mecsetbeli gyilkosság gyanúsítottja
Őrizetbe vették a dél-franciaországi mecsetben történt gyilkosság feltételezett gyanúsítottját, miután az "feladta m...
Ismét tüzet nyitottak egymásra indiai és pakisztáni katonák
Az indiai erők vasárnap ellencsapást mértek a pakisztáni hadsereg katonáira a két ország közötti de facto határ ment...
Vlagyimir Putyin bejelentette: Vége!
Egyben háláját fejezte ki.
A baloldali sajtó összejátszik Magyarral
"Magyar Péterék Ukrajna csatlakozása érdekében még a szavazólapokat is ellopják." Ezt mondta a Tényeknek Deák Dániel...
Egyetért a magyar és a szlovák kormányfő
15 milliárd eurónál is több Magyarország és Szlovákia egymás közötti kereskedelme. Orbán Viktor Pozsonyban egyeztete...
A fiatalok jövőjéről is döntünk
"Ukrajna uniós tagsága esetén Magyarországot elárasztanák a vendégmunkások, akik levernék a béreket." Erről Orbán Vi...
Zajlanak a konklávé előkészületei
Bezárták a Sixtus kápolna kapuit, elkezdődtek az előkészületek a konklávéra a Vatikánban. Hétfő óta már nem fogadnak...
Angol bajnok Szoboszlai, történelmet írt
Történelmet írt Szoboszlai Dominik, miután a Liverpool csapatával megnyerte az angol labdarúgó bajnokságot. A vasárn...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.