Takaróval megfojtott egy 3 éves kisfiút egy bölcsődei dajka

A gyerek nem tudott segítségért kiáltani.

A 40 éves egyesült államokbeli Missouri állami bölcsődében dolgozó Tiffany Hedricket letartóztattak, és azzal vádolják, hogy megfojtott egy 3 éves fiút, egy takaróval betakarva – tette közzé a lawandcrime.

A gyilkosság május 16-án, pénteken történt a Park Hills-i Mitchell utca 100-as háztömbjében található intézményben, körülbelül 65 mérföldre délre St. Louistól.

A vádiratban az áll, hogy bölcsődei dajka a hátára fektette Conradot, miközben a teste alá húzta a saját takarójának oldalait, befogva ezzel a karjait, majd a fiút a hasára fordította.

Miután a picit a hasára kényszerítette, ismét szorosabbra húzta a takarót, befogva a karjait. Egy súlyozott takaróval takarta be a fiút, amely körülbelül 8 kilogrammot nyomott

– olvasható a rendőrség közleményében.

A kép forrása: St. Francois Megyei Börtön

A napközi tulajdonosa, a Park Hills 2. kerület tanácsosa, Spring Gray a kisfiú halálát követően lemondott tanácsi tisztségéről.

A perben továbbá azt állították, hogy a napközi olyan mértékben hanyag volt, hogy az aznap dolgozó alkalmazottak egyike sem vette észre, hogy Conradot megfojtják, és azt sem, hogy a gyermek meghalt.

Lacey Hardie a pici nagynénje elmondta, hogy unokaöccse nem beszélt, autizmus spektrumzavarral küzdött, és „rémálom” arra gondolni, hogy a kicsinek fájdalmai voltak és nem tudott segítséget kérni.

Az elkövetőt gyermek bántalmazásával és gyilkossággal vádolják. Jelenleg a St. Francois megyei börtönben tartják fogva, augusztus 22-én reggel kell megjelennie a bíróságon.

2025. augusztus 21. 11:44
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Percek alatt két baleset áldozata lett ugyanaz a sofőr.
Elaludt a sofőr, ezért villanyoszlopnak csapódott egy kisbusz csütörtök este Csepelen. A fiatal férfi mondta azt a h...
Magára rántotta a forró vízzel teli felmosóvödröt egy tízhónapos kisfiú Ócsán. A gyerekhez mentőhelikopter is érkeze...
Meghalt egy 45 év körüli pizzafutár, amikor frontálisan karambolozott egy autóval, ami megcsúszott Rohodnál, Szabolc...
Szörnyethalt egy 21 éves nő és egy 19 éves férfi, miután autójukkal egy mikrobusszal ütköztek Nyírmihálydi közelében...