Most először tárja a nyilvánosság elé titkait Istenes László

61 évesen szembeszáll az idővel.

Istenes László, az ismert televíziós műsorvezető határozottan, sőt helyenként meglepően szókimondóan fogalmazta meg gondolatait szerdai Instagram-posztjában, amelyben életmódváltásra buzdítja követőit – nem is akárhogyan.

61 éves vagyok, de 40-esként élem az életemet mentalitás, vitalitás, egészség, sport, munka és életvitel szempontjából

– kezdte bejegyzését.

Úgy érzem, életem egyik legjobb formájában vagyok, amiért nagyon sokat tettem és teszek a mai napig

- tette hozzá. A posztból kiderül, hogy gyerekkora óta megszakítás nélkül sportol, egészségesen étkezik, és egy saját maga által kikísérletezett életmódot követ, amiről eddig nem beszélt nyilvánosan – most azonban megtörte a csendet. És hogy miért most? A válasz szerinte egyértelmű.

Úgy érzem, eljött az idő! Kötelességem megszólalni, mert azt látom, hogy nagyon sok embert szó szerint bezár, lekorlátoz, megfojt a saját teste

- hangsúlyozta a műsorvezető. Azt is leszögezte, hogy bár kemények a szavai, nem a bántás a célja, hanem a segítségnyújtás.

Tudom, hogy ezek komoly, kemény szavak, talán bántónak is mondhatnánk, ha nem az egészségünkről lenne szó.

A téma iránti elhivatottsága szeptembertől egy vadonatúj podcast-sorozatban is testet ölt, melynek címe: „Győzd le az időt”.

Orvosokat, szakértőket bevonva beszélgetünk életünk legfontosabb pilléreiről, annak érdekében, hogy minél többen váltsanak és minél több ember hozza meg élete egyik legfontosabb döntését

– írta, hiszen szerinte: az egészség nem esztétikai, hanem életminőségi kérdés.

2025. augusztus 21. 17:39
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...