Végső elkeseredésében lelőtte férjét és két gyermekét

Harmadik gyermeküket életben hagyta.

A 34 éves Emily Long lelőtte gyógyíthatatlan beteg férjét, a 48 éves Ryan Longot, és két kisgyermekét, a 8 éves Parkert és a 6 éves Ryant, majd véget vetett saját életének is – írta meg csütörtökön a Mirror.

A rendőrséghez hétfő este érkezett a hátborzongató hívás, amelyben több halálos áldozatot jelentettek egy ingatlanban Madburyben, az egyesült-államokbéli New Hampshire-ben. A pár hároméves kisfiát, az egyetlen túlélőt, sértetlenül találták meg a házban.


A gyilkosság előtt Emily egy sor lesújtó videót töltött fel a TikTok-ra, amelyekben részletesen beszámolt, hogyan küzdött meg férje halálos agydaganatának diagnózisával. Utolsó videójában elmondta, hogyan éli meg Ryan gyógyíthatatlan betegségét, és mindez miként hatott gyermekeik mentális egészségére.

Ma úgy döntöttem, hogy minden erőmmmel meg kell változtatnom a gondolkodásmódomat. Kilábalok ebből a depresszióból, akár akarok, akár nem

- jelentette ki - ,mint később kiderült - utolsó ígéretét. A szomszédok megdöbbentek a tragédián, a Long házaspárt és gyerekeiket „tökéletes családként” ismerték.

 

Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

2025. augusztus 21. 18:12
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Elfogták a rendőrök azt a támadót, aki csütörtök hajnalban félholtra vert egy 73 éves férfit a Népligetnél, a felülj...
Percek alatt két baleset áldozata lett ugyanaz a sofőr.
Elaludt a sofőr, ezért villanyoszlopnak csapódott egy kisbusz csütörtök este Csepelen. A fiatal férfi mondta azt a h...
Magára rántotta a forró vízzel teli felmosóvödröt egy tízhónapos kisfiú Ócsán. A gyerekhez mentőhelikopter is érkeze...
Meghalt egy 45 év körüli pizzafutár, amikor frontálisan karambolozott egy autóval, ami megcsúszott Rohodnál, Szabolc...