
Fekete-fehér képpel tettek bejelentést a TV 2 sztárjai, megrendítő posztban búcsúznak
A Kísértés új évadában Cinti alig hogy betoppant egykori párjával, Arnolddal a paradicsomba, máris Balázs ágyában kötött ki, nem sokkal később pedig Noellel is összemelegedett. A szenvedélyes kezdés azonban hamar mérgezővé vált, legalábbis Noel szerint. A reality előző szériájából visszatért fiúnál ugyanis pár napja betelt a pohár, és átköltözött a fiúk villájába, míg Cinti teljesen magába roskadva, könnyek között fogadta a hírt. Most pedig úgy tűnik, valóban pont kerülhet a kapcsolatukra, ám Noel úgy döntött, nem kettesben, hanem mindenki előtt mondja ki a végszót Cintinek.
Úgy gondolom, hogy ha ezt a többiek előtt nyomatékosítom, akkor talán el fog jutni az agyáig, hogy itt tényleg ennyi
– indokolta döntését a kamerák előtt a 27 éves vállalkozó.
Ő elég labilis, ezért én azt látom bele, hogy sírni fog, zokogni, a szokásos, tehát a napi rutinok
– tette hozzá Noel.
A drámai bejelentés aztán nem is váratott magára.
Igazából a Cintivel szeretnék beszélni. Az van, szeretnék veled minden kapcsolatot megszakítani itt a villán belül. Tehát nyilván lehetünk jóban, viszont nem akarok semmit tovább vinni, mert egyszerűen én nem érzem
– jelentette ki határozottan Noel, miközben a többiek feszült csendben figyelték a jelenetet.
A kísértő fiút Cinti is döbbenten, egy szó nélkül hallgatta végig, és csak pislogott a nyers szavakra.
Nyitókép: TV2 A Kísértés

Fekete-fehér képpel tettek bejelentést a TV 2 sztárjai, megrendítő posztban búcsúznak

Eladó az elhunyt kétszeres Kossuth-díjas színésznő autója, ennyit kérnek érte

Újabb műsor kerül le a TV 2 képernyőjéről, vasárnap este érkezik a bejelentés

Ezek Baba Vanga jóslatai, kiderült, mi várhat ránk 2026-ban

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert