külföld
lottó

Együtt lottózott a falu, meg is lett az eredménye: 58 milliárd forint

Hihetetlen szerencse érte a falu lakosait, fejenként is több száz millió forintos nyeremény ütötte a markukat.

Az EuroMillions december 6-i sorsolásán 58 milliárd forintot vihetett el a győztes. A belga faluban, Olmenben a lakók fejenként kb 6 ezer forintot játszottak meg, így természetesen egyenlő arányban kellett elosztani a pénzt, ami így is hihetetlenül magas összeg volt.

Összesen 165-en játszottak, így 354 millió forint értéknek megfelelő összeg jutott egy szerencsésre - írta meg a BBC.

Joke Vermoere, a National Lottery szóviszóvivője azt nyilatkozta, hogy a csoportos sikerek nem ritkák Belgiumban, de ez volt a valaha volt legnagyobb csoportnyeremény.

Az újságárus tulajdonosa, aki több éve szervez hasonló csoportos játékokat, azt mondta a Belgium Rádiónak, hogy "ötször-hatszor" kellett megismételnie a hírt, mivel ügyfelei nem hitték el, hogy nyertek.

A győzelmet a legjobb karácsonyi ajándéknak nevezték az újdonsült milliomosok.

Vannak akik az ünnepekre biztosan elutaznak a pénzből egzotikus helyekre, sokan befektetik az összeget, mások pedig a barátaikkal és rokonaikkal osztják meg.

2022. december 16. 17:18
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója csütörtökön egy kérdést tett közzé közösségi oldalán. Arra rea...
Videón is megörökítette a lenyűgöző látványosságot.
GYEREKGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes kisfiút Nagydorogon, a település határában találtak rá a holttestére. Szerd...
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 21., csütörtök dél
Az olasz hatóságok őrizetbe vettek egy ukrán állampolgárt, akit a 2022 szeptemberében az Északi Áramlat-1 és Északi ...