Egy életre megnyomorította haverját egy SZTE hallgató, súlyos sérülésekkel szállították kórházba

A napokban hozott ítéletet a bíróság.

Az eset 2021. január 23-án történt, amikor a haverok egy nagyobb társasággal egy szegedi nyaralóban buliztak – derült ki a Szegedi Törvényszék közleményéből.

Azonban a részeg, bedrogozott egyetemista fel akarta kelteni az egyik földön fekvő, ittas barátját, így gondolta, önt egy kis vizet a fejére. Ám mivel nem járt sikerrel, lefolyótisztító granulátumot öntött a haverja fülébe, amit a társaság tagjai telefonnal rögzítettek.

A fiatal erre már felébredt, viszont a lúgos szer olyan mértékben kezdte égetni és marni a hallójáratát, hogy azonnal kiöblítette vízzel.

A fotó illusztráció: Shutterstock

A fiút ezt követően kórházba szállították, ahol műtéteket végeztek el rajta. Sérülése maradandó hallás- és esztétikai sérüléssel gyógyult.

Az ügyészség március közepén maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés és kábítószer birtoklás miatt emelt vádat az egyetemista ellen.

A napokban azonban a bíróság 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, 3 évre felfüggesztve.

2023. március 21. 17:59
Ledobta kutyáját a negyedik emeletről, 20 métert zuhant az öleb
A házikedvenc nem élte túl a zuhanást.
Húscafatok lepték el az autópályát, le kellett zárni a külső sávot - videóval
Horrorfilmben is megállta volna a helyét a sztráda látványa.
Könyv készül Jákob Zoltán életéből, titkokat árul el a Nagy Ő
Magyarország egyik leggazdagabb embere hamarosan az ország szeme láttára kezd párkeresésbe a Nagy Ő című reality ker...
Nem lehet halottá nyilvánítani Suhajda Szilárdot
A hegymászó holtteste nem került elő.
Kisgyerekeket késeltek meg egy játszótéren, videón a szíriai támadó
Három gyerek életveszélyes állapotban van.
Eltapsolta összes hitelét a kocsma pénzeszsákja, majd lóvá tette a rendőröket
A rejtélyes rablót a nyomozók nem találták.
Dömötör Csaba: Ez a brüsszeli politika legrosszabb arca
Az államtitkár elmondta, Magyarországot sok milliárdos büntetéssel sújtaná Brüsszel, ha nem fogadunk be menekülteket...
A tökéletes külső titka
Még a legszebb és legcsinosabb nőknek is készülniük kell a nyárra, azaz folyamatos energiabefektetés nélkül ők sem l...
Tények teljes adás, 2023. június 9., péntek
ÁLDOZATOK - Ketten meghaltak Gyöngyöstarjánban, miután elsodorta őket a patak megáradt vize. Hidakat és kerítéseket ...
Soha nem fogom abbahagyni!
81 éves, de nem áll meg, egy igazi örökmozgó a keszthelyi Bagyó Árpád, azaz Árpi bácsi. Megállás nélkül fúr, farag, ...
Újabb terrortámadás volt Szomáliában
Guardiola: tévedés, hogy egy olasz csapat csak védekezni tud
Megdöbbentő vádak az ukrán hadsereg ellen
Újabb világcsúcsot futott a kenyaiak sztáratlétája
Őrült mérkőzésen, elképesztő fordulatok után dőlt el a férfi kézilabda döntő