Döbbenetes, hogy mi buktatta le a börtön szerelmespárját

A történetben az a pláne, hogy egyikük fogvatartott, míg másikuk börtönőr volt, mégis egymásba szerettek.

A 22 éves Scarlett Aldrich az angliai York-ban található Full Sutton nevű börtönben dolgozott őrként. Mivel családja több tagja is a rendőrhivatást választotta, ő is követni szerette volna ezt a tradíciót. A szigorúan őrzött börtönben természetesen tilos bármilyen szorosabb kapcsolatot ápolni a fogvatartottakkal, de a lány mégis beleszeretett egy Jones nevű elítéltbe, és emiatt telefont, valamint hozzá való SIM-kártyát is becsempészett a férfi cellájába, hogy ezen keresztül tudjanak kommunikálni.

Az eset még 2019-ben történt, az akkor mindössze 20 éves lány több órát is beszélgetett a férfival. Munkatársai felhívták akkor a figyelmét, hogy ez így nem mehet tovább, de a lány nem törődött vele. Egy rutin orvosi vizsgálat során pedig kiderült, Scarlett magára tetováltatta szerelme cellájának számát, mely a bal felső combját díszítette - írta meg a The Sun.

A lány exbarátja bántalmazni kezdte, így valószínűleg vígaszt keresett a fogvatartott férfi karjaiban, ennek ellenére szexuális viszony nem alakult ki köztük, mindössze az üzenetváltásig jutottak.

Az ügyben illetékes bíró 10 hónap börtönbüntetésre ítélte Scarlett-et, amiből 5 hónapot kell letöltenie.

 

A címlapfotó illusztráció

2021. április 15. 11:21
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
BEKÖLTÖZTEM, NEM MEGYEK HAZA - Indul a Megasztár, itt az első élő show, a versenyzők már be is költöztek a Megaházba...
family
Azt már megszokhattuk, hogy a Megasztár mindig egy új fokozatra kapcsol az élő adásokkal, ugyanis már a tehetségkuta...
family
Beköltöztek a Megasztár új lakói a Megaházba, ezzel hivatalosan is elkezdődött az idei nagy kaland. Egy ház, tizenhá...
family
Vámpírok, akcióhősök és rengeteg zombi lepte el Santiago utcáit, idén is megrendezték a zombi sétát. A résztvevők lá...
Varázslóknak és boszorkányoknak öltöztek, így kedvezményesen mehettek be a látogatók a Gyöngyösi Állatkert elő Hallo...