Boric Becker hatalmas bukása: szexmániája és a luxusélet miatt jutott börtönbe

Boris Becker generációja legtehetségesebb játékosaként robbant be a teniszvilágba. 17 évesen már Grand Slam-trófeát emelhetett a magasba, 32 éves kora előtt pedig már vissza is vonult, összesen hatszoros GS-bajnokként. A rivaldafényből azóta sem tűnt el, különös nőügyeivel gyakran került a német és a világsajtó címlapjaira, de volt Novak Djokovic edzője is és úgy általában, mindenről elmondja a véleményét. Volt dolga az adóhatósággal, pár évvel ezelőtt gyakorlatilag csődöt jelentett, de a hatóságok elől eltitkolt vagyona miatt bíróság elé kellett állnia és börtönbüntetésre ítélték. A fiatal, vörös hajú nyugatnémet teniszező nem mindennapi életútját mutatjuk be - írta az Origo.

2022. április 30. 07:15

Berobbant a köztudatba

Boris Becker 1967. november 22-én született Leimenben, az akkori NSZK-ban. Édesapja, Karl-Heinz Becker teniszcentrumot alapított Leimenben, itt ismerkedett meg az alapokkal a fiatal Boris. Becker már fiatalon szép sikereket ért el, több korosztályos versenyt is megnyert, 1978-ban pedig már a német teniszszövetség gondozásában működő, a legjobb juniorokat összefogó műhelyben nevelkedett. 1981-ben, azaz mindössze 14 évesen már a felnőttekkel készülhetett, 1984-ben pedig profinak állt a még mindig nem nagykorú játékos.

Becker első profi versenyét párosban nyerte Münchenben, majd 1985-ben a Tennis World Young Masters versenyét nyerte meg Birminghamben. Ezt követően győzött élete első felnőtt egyes versenyén a Queen's Clubban. Becker stílusához jól passzolt a füves pálya, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy Queen's után megnyerte a wimbledoni bajnokságot is.

Ő lett az első német és az első nem kiemelt játékos, aki Wimbledonban nyerni tudott.

Igaz, akkoriban még csak a legjobb 16 játékos kapott kiemelést, Becker pedig a 20. volt a világranglistán. Becker 17 évesen és 227 naposan minden idők legfiatalabb Grand Slam-győztes teniszezője lett.


1986-ban Becker megvédte a címét Wimbledonban, az akkori világelső Ivan Lendlt győzte le, de egy évvel később már a második körben kiesett. 1987-ben emlékezetes meccset vívott a Davis-kupában, az amerikaiak elleni párharcban John McEnroe-t győzte le egy 6 óra 22 perces meccsen 4:6, 15:13, 8:10, 6:2, 6:2-re, akkor még nem volt a Davis-kupában rövidítés.

Becker 1988-ban a döntőben kapott ki Wimbledonban, egyik legnagyobb riválisa, a svéd Stefan Edberg győzte le. Még abban az évben megnyerte a nyugatnémetekkel a Davis-kupát, és az év végi Masterst és a vb-elődnek tekinthető tornát is. 1989 volt az egyetlen év, amikor Becker egynél több GS-serleget hódított el. Edberg ellen nyerte meg Wimbledont, majd Lendlt legyőzve a US Opent is megnyerte és megvédte a németekkel a DK-elsőséget is, az ATP pedig az év játékosának választotta.

1990-ben Becker újra döntőzött Wimbledonban, de Edberg ezúttal egy ötszettes meccsen legyőzte. A US Openen sem tudott címet védeni, miután Andre Agassi az elődöntőben megállította. 1991-ben először jutott be az Australian Open döntőjébe, Ivan Lendlt győzte le a fináléban és pályafutása során először vezette a világranglistát, de 12 hét után át kellett adnia a helyét. Érdekesség, de Becker soha nem tudta ranglistavezetőként befejezni az évet. Még 1991-ben, zsinórban negyedszer is bejutott a wimbledoni döntőbe, de honfitársa, Michael Stich meglepetésre legyőzte.

1992-ben hét tornagyőzelem került Becker neve mellé, második ATP-világbajnokságát is megnyerte, de utána nem az ő időszaka következett. Több szó esett a Barbara Feltusszal kötött házasságáról és arról, hogy összetűzésbe keveredett a német adóhatósággal, mint arról, amit a pályán elért.

1995-ben hetedszer is döntőzhetett Wimbledonban, de a döntőre kimerült Beckert Pete Sampras legyőzte. Becker megnyerte az év végi világbajnokságot Frankfurtban, 1996-ban pedig pályafutása utolsó, egyben hatodik Grand Slam-címét hódította el. Melbourne-ben Michael Chang ellen tudott nyerni. Nyáron újra megnyerte a Queen's Club bajnokságát, de a kedvező előjelek ellenére balszerencsés volt Wimbledonban, ugyanis eltörte a csuklóját és vissza kellett lépnie a küzdelmektől.

Becker 1996-ban Sampras ellen megnyerte a stuttgarti Masterst, majd döntőzött a világbajnokságon is, de ott már az amerikai nyert. 1997-ben újra Sampras verte Wimbledonban a negyeddöntőben, ekkor sokan azt gondolták, utoljára szerepelt a „szent gyepen" a német klasszis, de 1999-ben még egyszer visszatért, akkor a negyedik fordulóban Patrick Rafter legyőzte és visszavonultatta a németek kedvencét.

Bumm-Bumm Becker, aki nem ismert elveszett labdát

Beckerről általában a hatalmas szervák és a vetődések jutnak eszünkbe. Nem ismert elveszett labdát, mentálisan pedig hihetetlen erős volt, látszólag könnyedén vette az idegtépő helyzeteket is. Becker volt az első olyan játékos, aki igazán a szerváiból élt, de alapütéseiben is megvolt a kellő erő. Becker is tudta, hogy akkor érhet el komoly sikereket, ha gyorsan lezárja a pontokat, éppen ezért folyamatosan fejlesztette a gyorsaságát, igaz, ebben a tekintetben soha nem volt kiemelkedő.

Edzői lépcsőzéssel próbálták kihozni belőle a legtöbbet. „Először megmértük, meddig bírja, aztán másnap tíz másodperccel tovább kellett csinálnia. Egy hét alatt másfél percet javult" - emlékezett vissza Ion Tiriac, aki azt is elárulta, tanítványának mániájává vált ez a gyakorlat, előfordult, hogy este a szálloda garázsában csinálta végig a 25 perces gyakorlatot, miután csak az tűnt alkalmas terepnek.

Becker a gyors pályákat szerette, füvön és műanyag borításon volt a legjobb, salakos tornát végül soha nem tudott nyerni. A Roland Garroson többször is elődöntőzött, de a végső siker nem jött össze.

„Valószínűleg én vagyok a legjobb játékos, aki nem nyer salakpályás versenyt" – mondta magáról Becker, aki soha nem fogta vissza magát. A US Openen kijelentette: „Úgy látszik, külön szabályok vonatkoznak Agassira, aki büntetlenül konzultálhat az edzőjével, csak hogy a Nike-nak két döntőse legyen". Ha nem ment neki a játék, olykor ordított és toporzékolt a pályán, és élvezte a kihívásokat: „A játékosok többsége azt szereti, ha negyven-semmire áll, én azt, ha semmi-negyvenről kell visszajönnöm" – mondta egyszer.


Becker 31 évesen visszavonult, akkoriban ez teljesen normálisnak számított a teniszezők körében, akkor még nem voltak Federerek, Nadalok vagy Djokivocok.

"Annyi, de annyi szép emlékem van Wimbledonról. Köszönöm, hogy megadták nekem a lehetőséget az utolsó nagy fellépésre, és játszhattam még egy jót ezen a gyönyörű helyen. Csak azt sajnálom, hogy nem tudtam egy szorosabb meccset összehozni, így utoljára" – mondta Boris Becker utolsó teniszmeccse után, és hogy mekkora sztár volt Németországban, azt jól mutatja, hogy a Bayern München akkori elnöke, a legendás Franz Beckenbauer azt szerette volna, ha a tenisztől visszavonuló Boris Becker a futballklub menedzsmentjében vállalna szerepet.

„Ilyen hihetetlen népszerűségnek örvendő, karizmatikus sportember, mint Boris, mindenképpen a csapat hasznára válna" - nyilatkozta a „Császár", majd hozzátette: a nagy Bayern-szurkoló hírében álló Beckert igenis el tudja képzelni a futballklub tanácsadójaként. Ebben sem tévedett, Becker tíz évig volt a Bayern tanácsadói testületében.

Mindenbe belefogott a pályafutása után

Boris Becker visszavonulása után résztulajdonosa lett az elsősorban teniszütőket gyártó Völks Tennis GmbH-nak. „Számomra teljesen logikus, hogy a sportolói pályafutásom alatt megszerzett tapasztalatommal és tudásommal szeretett sportágamat szolgáljam" - indokolta meg döntését Becker.

A német teniszsztár később kiadta önéletrajzi könyvét is, miközben több fiatal német játékost is tanácsokkal segített. 2009-ben beindította a szerényen csak Boris Becker TV-nek nevezett intézményt, ami online mutatott korábbi pályafutásából részleteket, illetve bepillantást engedett mindennapi életébe is.

Becker nem csak a saját tévéjének ügyét rendezgette, 2002 óta a BBC-nek kommentálja a wimbledoni eseményeket, de szerepelt egyéb műsorokban is, kvízben és a népszerű Top Gear sorozatban is, de a német DSF-en talkshow-t is vezetett.


Becker 2017-ben a német teniszszövetségen belül a férfi szakág vezetője lett.

Külön említést érdemel Becker pókerszenvedélye is. Annyira komolyan vette a játékot, hogy a European Poker Touron és a World Poker Touron is indult, egy 2013-as adat szerint akkor éppen 90 ezer eurós pluszban volt addigi tornáin. Becker 2007-től hat éven át volt a PokerStars celebcsapatának egyik tagja, majd a partypoker egyik nagykövete lett.

Becker 2013 decemberétől szinte napra pontosan három éven át volt Novak Djokovic edzője. Kettejük közös munkája hat GS-serleget ért, köztük a Roland Garrost is megnyerte a szerb, amit játékosként soha nem sikerült elhódítania a német klasszisnak.

Rászállt az adóhatóság, majd csődöt jelentett

Becker már pályafutása során is összetűzésbe keveredett az adóhatósággal, 1991 és 1993 között több millió márkát spórolt meg magának, de az ügyet nyolc éven át húzták, a végén fizetnie kellett, felfüggesztett börtönre ítélték, és örökre ráégett az adócsaló cím a legendára.

Becker 2012 óta sétatávolságra lakik Wimbledontól, így legfrissebb ügyét már Londonban tárgyalták. Pénteken két és fél év szabadságvesztésre ítélték, mert Becker szándékos fedezetelrejtéssel igyekezett megakadályozni adósságkötelezettségeinek behajtását, és ezzel megsértette a brit csődeljárási törvényt. Becker ellen az angol-walesi ügyészség húsz vádpontban kezdeményezett büntetőeljárást. A londoni Southwark kerület koronabíróságának esküdtszéke végül négy vádpontban állapította meg a bűnösségét.

Az adósságokban úszó Becker 2017-ben jelentett csődöt, miután hátralékba került egy 3 millió fontos (több mint 1,3 milliárd forintos) jelzáloghitel törlesztésével. A hitel a spanyolországi Mallorcán lévő luxusingatlanát terheli. Beckert a londoni bíróság esküdtszéke kétheti tárgyalás után fedezetként felhasználható vagyoneszközök elvonásában, ingatlanvagyon bevallásának kétrendbeli elmulasztásában és adósságkötelezettségek eltitkolásában mondta ki bűnösnek. Az első vádpont szerint Boris Becker 390 ezer font értékű tőkét helyezett át üzleti számlájáról kilenc másik betétbe, köztük két volt feleségének számláira.


Becker három évvel ezelőtt trófeáinak elárverezésével próbált kikeveredni a csődből. A díjak több mint 680 ezer fontért (305 millió forintért) keltek el a 2019 júliusában tartott online aukción. A legtöbb pénzt, 150 250 fontot azért az ezüstkupáért adták, amelyet az egykori sztár Ivan Lendl legyőzésével nyert a 1989-es US Openen.

A hajdani világelső egy ideig arra hivatkozva igyekezett megakadályozni a csődeljárást, hogy diplomatastátusa van, mivel a Közép-afrikai Köztársaság elnöke sport-, kulturális és humanitárius "nagykövetté" nevezte ki az Európai Unióba. A Közép-afrikai Köztársaság külügyminisztere annak idején azonban bejelentette, hogy az útlevél, amelyet Becker mutogat, hamisítvány, egyike azoknak az útleveleknek, amelyeket 2014-ben kitöltetlenül loptak el az országban.

Az eljáró londoni bíró azzal indokolta a letöltendő szabadságvesztés kirovását, hogy Becker nem tanúsított megbánást, nem ismerte el bűnösségét, és nem vonta le a tanulságot abból sem, hogy 2002-ben Németországban már kiszabtak rá egy felfüggesztett börtönbüntetést adóelkerülésért. A bíró szerint az eljáró tanács mindezt komoly súlyosbító körülményként vette figyelembe.

A hódításairól filmet lehetne forgatni

Első wimbledoni versenyén már 17 évesen is volt párja, akkoriban a monacói rendőrfőnök lányával járt, majd 1988 és 1991 között Karen Schultz, később Cassandra Hepburn volt a párja.

Ezt követően kezdett udvarolni az egzotikus szépségű Barbara Feltusnak, akit 1993 decemberében feleségül is vett. Barbarával közösen, meztelenül pózoltak a Stern magazin címlapján, a képet pedig Becker apósa készítette. A házaspárnak két fia született, 1994 elején Noah Gabriel, aki a két barátról, Yannick Noah-ról és Peter Gabrielről kapta a nevét, majd 1999-ben megszületett Elias Balthasar is.

Becker 2000 decemberében kezdeményezte a válást Barbarától, mire az asszony Floridába utazott a gyerekekkel, itt is nyújtotta be a válási papírokat, így megkerülve a házassági szerződést, ami „csak" 2,5 millió dollárt garantált volna. Barbara eredetileg azért utazott el Amerikába, mert egy nő kapcsolatba lépett vele és azt állította, Beckertől terhes. Becker az önéletrajzi könyvében azt írta, egy egyéjszakás kalandja volt, amikor Barbara terhes volt a második gyerekükkel. A meghallgatást élőben adták Németországban, végül január 15-én mondták ki a válást, Barbara 14 millió dollárnál is többet kapott, egy házat Miamiban, gyerektartást és a gyerekek felügyeletét.


2001 februárjában ismerte el Anna lányát a teniszező. Ő az, aki egy 1999-es affér után született, amikor az anyja, az orosz Angela Ermakova „spermarablás" után lett terhes.

A pletykák szerint az eset a londoni Nobuban történt, azt követően, hogy Becker élete utolsó meccsén kikapott Raftertől. Becker állította, hogy csak orális szex történt, a többit pedig már el lehet képzelni...

Becker később Sabrina Setlur, Heydi Gómez, Patrice Farameh és Caroline Rocher társaságát élvezhette, majd rövid ideig jegyben járt Alessandra Meyer-Wöldennel. 2009-ben újra megnősült, egy holland modellt, Sharlely Kerssenberget vette el, újabb fia született, Amadeus Benedict Edley Luis Becker. A pár kilenc év házasság után ment szét, azóta egy brit modellel, Layla Powell-lel randizott Becker, de 2020 nyara óta Lillian De Carvalho a párja, aki a bíróságra is elkísérte Beckert, kérdés, hogy a börtönben is látogatja-e majd.

Mert, hogy Boris Becker éppen oda tart. A börtönbe.

Fotók: Instagram/Boris Becker

Előkerült, szemeteszsákban találták meg M. Beáta holttestét
A magyar nő holttestére egy elhagyatott benzinkúton találtak rá.
Rájuk nyitottak szex közben, sokkot kaptak - videóval
Van, aki sosem mert beszélni róla, traumaként, sokkhatásként élte meg, hogy kiskorában látta szeretkezni a szüleit.
Árpa Attila kalandvágyból lesz A Nagy Ő
Idén újra megnyílik a Bachelor - A Nagy Ő rezidenciája, ahol ezúttal Árpa Attila keresi szíve választottját. A TV2 p...
Versenypályának nézték az M0-ást, vérlázító ámokfutást rendeztek
A két "versenyző" óriási tempóval szlalomozott az autók között.
Így vágta szájba az óriási kő a notórius kocsifeltörőt - videó
Arcon ütötte a visszapattanó kő a kocsifeltörőt – a XVIII. kerületi rendőrök elfogták. Több járművet is ellopott és ...
Tönkrement Kautzky Armand házassága
22 év után tönkrement Kautzky Armand házassága. Először csak a szomszédok pletykáltak arról, hogy szétköltözött a hí...
Milliárdos birodalmat épített a semmiből
Egy milliárd forintot költött saját brandje felépítésére Berki Krisztián. Ezt felesége, illetve most már az özvegye ...
A polgárpukkasztás volt az élete
Polgárpukkasztó botrányhős. A legtöbb ember kizárólag ezt az arcát látta. A teljes igazság nyilvánvalóan ennél sokka...
Nyomoznak a halála miatt
Még mindig kérdés, hogy ki a felelős Berki Krisztián haláláért. A médiaszemélyiség drogot fogyasztott halála előtt. ...
Felsírtak a szirénák Környén, sírva rohantak ki a gyerekek utcára
A hatóságok nagy erőkkel vonultak ki egy Komárom-Esztergom megyei általános iskolához.