Bomlik a Tisza - belső terror, lemondás, menekülő képviselő és nevetség tárgyává vált vezető

A Tisza Párt bomlása látványos és gyors, már a saját soraikból is egyre többen mondják ki nyíltan: elég volt.

Lemondott Ordas Eszter, a Tisza Párt fővárosi frakcióvezetője. A döntés közvetlenül Varga Judit múlt heti nyilatkozata után történt, amely ismét reflektorfénybe helyezte Magyar Péter egyre ellentmondásosabb politikai és emberi jelleméz. A belső körökhöz közel álló informátorunk, aki korábban tagja volt a párt „Visszhang” nevű szervezői csoportjának, úgy fogalmazott: „elég volt a terrorból, amit Magyar Péter művel velünk”.

A belső információk szerint Magyar Péter egyfajta egyszemélyes kontroll alatt irányítja a pártot, a képviselőket sakkban tartva.

Szentkirályi Alexandra is erről posztolt, aki nyilatkozatában kiemelte: „Nemhogy az ellenfeleit, de a saját embereit is zsarolja és elhallgattatja Magyar Péter.”


Miközben a Tisza kommunikációs gépezete próbálja fenntartani a hitelesség látszatát, a párt prominensei egyre inkább a menekülést választják. Így tett nemrég Gerzsenyi Gabriella, akit a Hír TV stábja akart kérdezni Ordas Eszter lemondásáról és Magyar Péter viselkedéseiről. Gerzsenyi szó szerint elmenekült a kérdések elől – autóval hagyta el a helyszínt válaszadás nélkül.

Ezt még megfejeli Ruszin-Szendi Romulusz, a „Toka tábornok” is már saját szavazói gúnyának céltáblája lett. Miután nyilvánosságra került, hogy állami pénzből zsírleszíváson esett át, méghozzá felesége kérésére, a közösségi médiában már nem politikusként, hanem botrányos celebként emlegetik. Egy tiszaszigetes rendezvényen például a Baby Sisters „Szeresd a testem, baby” című dalával élcelődtek a korábbi vezérőrnagyon.

A Tisza széthullik? Lemondások, hatalmi terror, belső félelem, menekülő képviselők és egy vezető, akit már nevetnek, nem követnek. A Tisza Párt lassan már önmaga paródiájává válik.

2025. július 05. 16:05
A miniszterelnök közösségi oldalán közzétett bejegyzésben üzent Brüsszelnek.
A Fidesz kommunikációs igazgatója is reagált arra a Ripostban megjelent hírre, miszerint a Tisza Párt egyik meghatár...
Az Európai Bizottság által héten bemutatott költségvetési javaslat, valamint Sebestyén József halála kapcsán is krit...
"Von der Leyen csinált egy költségvetést Ukrajnának! A te pénzedet is odaküldené" - közölte a Fidesz-KDNP kommunikác...
Lesoványodott, éhes és szomjas vidrakölyök kerültek a Mályi Madármentőkhöz Tiszatarjánból. Anyjuk elpusztulhatott. A...
Idomított csimpánzokhoz hasonlította a magyar gazdákat a Tisza Párt egyik agrárszakértője. Magyar Péter embere támog...
Az ukrán kényszersorozókat mentegeti, és segédkezik Sebestyén József halálának eltussolásában az Euronews – ezt a Ma...
Három halottja van annak a robbanásnak, amely péntek reggel rázta meg a Los Angeles-i rendvédelmi kiképzőközpontot. ...
Van aki tíz szelvényt is vásárolt, hogy növelje az esélyeit. Csaknem 4 milliárd forint a tét az ötöslottón, ezért re...