Szentkirályi: Magyar Péter sakkban tartja a képviselőit is és szájkosarat tesz rájuk

Apad a Tisza és benne a fejétől bűzlik a hal – fogalmazott a budapesti Fidesz vezetője.

Szentkirályi Alexandra szombaton közösségi oldali posztjában a dolgok mögé enged bepillantani, arról hogy milyen is a Tisza párt élén álló Magyar Péter. 

Lemondott a Tisza fővárosi frakcióvezetője. Ordas Eszter családi okokra hivatkozott, de mi ennél többet látunk és tudunk

– jelentette ki a budapesti Fidesz elnöke.

Hozzátette, hogy a politika embert próbáló műfaj, amit csak úgy lehet és úgy érdemes csinálni, ha támogató közeg vesz körül. De Magyar Péter a képviselőit pont olyan terrorban tartja, ahogy azt Varga Judittól is hallhattuk és így nem csak élni, de dolgozni sem lehet.

Régóta látjuk a Tisza-frakción, hogy iszonyatos nyomás van rajtuk és egyszerűen nem mernek megszólalni fontos kérdésekben. Sok témában nem értünk egyet a tiszás képviselőkkel, de úgy nehéz vitatkozni, hogy akkor sem mondhatnák el, mit gondolnak a világról, ha lenne gondolatuk róla. De Magyar Péter sakkban tartja a képviselőit is és szájkosarat tesz rájuk

– fogalmazott Szentkirályi Alexandra.


Kiemelte, hogy ha a tiszások megszólalnak, csak az előre megírt hozzászólásokat olvashatják fel. Ha egy vita keveredik, Magyar Péter whatsapp-on diktálja ki, mit mondhat. Aki ettől eltér vagy hibázik, azt minősíthetetlen hangnemben teszi helyre Magyar. Többek közt ettől annyira bénult a fővárosi Tisza-frakció.

Ordas Eszter pedig ezt nem bírta tovább. Utasítgatás, alpári minősítés, számonkérés, fenyegetés – egy újabb nő, aki személyesen tudna mesélni arról, milyen ember Magyar Péter.

 

Beszélhetne, ha merne, de Ordas Eszter inkább félreállt, mert alig több mint fél évet bírt Magyar Péter közvetlen környezetében.

 

Apad a Tisza és benne a fejétől bűzlik a hal

– tette hozzá zárásként a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.

2025. július 05. 15:34
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Szerda este Zamárdi újra a Balaton fővárosává válik, hiszen elindult a Strand Fesztivál, ahol világsztárok, hazai ke...
family
"Kinyírom Renner Erikát!" - ezt hörögte a kaputelefonba az elmegyógyintézetből nemrég kiengedett zaklató. Az őrült f...
family
Idén is Európa legnagyobb tűzijátékát, öt kilométeren át csodálhatjuk meg a Duna két oldaláról. Ötszáz kilövési pont...
family
Lovakat, hattyúkat, a Szent Koronát, de Batmant és a Batmobilt is láthatják az ünneplők az idei Debreceni virágkarne...
Elindult az Otthon Start Programiroda, ami azon dolgozik, hogy idén ősszel több, mint tízezer lakásfejlesztés kezdőd...