Belehalt a koronavírusba a fogva tartott egykori miniszter

Belehalt a koronavírus-fertőzésbe a fogva tartott Raúl Baduel, Venezuela egykori védelmi minisztere, nyugalmazott tábornok - tudatta helyi idő szerint kedden a caracasi főügyész.

2021. október 13. 09:21

"Sajnálattal tudatjuk, hogy Raúl Isaias Baduel a Covid-19 okozta szív- és légzésleállás miatt életét vesztette, annak dacára, hogy megkapta a megfelelő orvosi ellátást és a vírus elleni oltás első adagját is" - közölte Tarek Saab legfőbb ügyész.

Baduelt az ellenzék politikai fogolynak tekintette. Saab arról nem nyilatkozott, hogy az egykori tábornok kórházban vagy börtönben halt meg. Jogvédők szerint haláláért a kormány a felelős.
"Raúl Isaias Baduel halálával immár tízre emelkedett a fogságban elhunyt politikai foglyok száma" - írta a Twitteren Gonzalo Himiob emberi jogi aktivista, kiemelve, hogy minden fogva tartott életéért és haláláért az állam felel.

Baudel Hugo Chávez egykori venezuelai elnök egyik legközelebbi bizalmasa volt, 2004-től 2007-ig ő volt a hadsereg főparancsnoka. 2009-ben vették őrizetbe korrupciós vádakkal, miután szembekerült az országot irányító Venezuelai Egyesült Szocialista Párt vezetésével és személyesen Chávezzel is. Ellenezte ugyanis a később népszavazáson is elutasított alkotmánymódosítást, amely megerősítette volna az elnök jogköreit, és eltörölte volna az állami vezetők, így Chávez újraválaszthatóságának korlátait. Baduel ezt követően az ellenzék egyik vezéralakja lett, mert úgy ítélte meg, hogy az elnök tekintélyelvű kormányzást épít ki, és romba dönti az országot.

 

MTI/a címlapfotó illusztráció

Szellemként rémisztgette a szomszédait, agyonlőtték
A fiatal nő úgy gondolta, jó ötlet ijesztő jelmezt húzni, végül ez okozta a vesztét.
Hugh Jackman gyermekkori traumájáról vallott
A színész csak 8 éves volt, mikor az anyja elhagyta családját és Angliába költözött.
Repülő tolvaj nyúlja le a fizetési felszólítást Budapesten
A fővárosban élő varjúnak teszik a piros csomagocska a gépkocsi szélvédőjén, előszeretettel tépdesi apró darabokra. ...
Hormoninjekciókkal csökkentették a volt spanyol király libidóját
Az állam úgy gondolta, valahogyan muszáj kordában tartani uralkodójuk nemi vágyát.
A bénulást kockáztatja a japán tornászlány
Egy rossz mozdulat következtében edzés közben lecsúszott a felemás korlátról, súlyos gerincsérülést szenvedett.
Tények Plusz adás, 2021. október 22., péntek
TITKOLT TERHESSÉG - Második babáját várja Nyári Edit. Az énekesnő a nyolcadik hónapig igyekezett titkolni, hogy babá...
Tények röviden, 2021. október 22., péntek
Tények röviden adás
Szárazabb, hidegebb levegő jön
időjárás-jelentés, 2021. október 22., péntek
Tények teljes adás, 2021. október 22., péntek
GYILKOS - Megölt egy idős nőt egy férfi Miskolcon. Betört hozzá, leütötte, kirabolta és rágyújtotta a házat. 28 hely...
Amerikában is felfigyeltek a vadásznőre
Ha megálmodom, megvalósul! Ezt állítja Lipp Adrienne Vadásznő. Olyan sokat kapott a természettől és az élettől, hogy...