Az összes traffit beizzítja a rendőrség - Hol mérjenek?

A rendőrség 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken.

A rendőrség várja az állampolgárok javaslatait az idei ellenőrzési pontokra, ahol az egész Európát érintő kampányhoz kapcsolódva április 21-én egy napig mérik a Magyarország útjain közlekedők sebességét. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a ROADPOL kezdeményezéséhez csatlakozva a magyar rendőrség 24 órás összeurópai sebességellenőrzést – úgynevezett Speedmarathont – végez – közölte közleményében a rendőrség.

A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a rendőrség által a 24 órás Speedmarathon alatt ellenőrzött járművezetők 95 százaléka az előírásoknak megfelelően választotta meg haladási sebességét.

A Speedmarathon ötletét a német Észak-Rajna-Vesztfália szövetségi állam dolgozta ki. Itt a közösség embereit felkérték, hogy szavazzanak arra a helyre/helyekre ahol sebességellenőrzést szeretnének.

A német ötletet nagy lelkesedéssel fogadták, és hasonlóan a korábbi évekhez, ebben az évben is valamennyi ROADPOL-tagállam alkalmazza.

Az ellenőrzés idején április 21-én 6 órától április 22-én 6 óráig, ténylegesen 24 óra időtartamban a rendelkezésre álló valamennyi Komplex Közlekedési Ellenőrzési Pont használatban lesz.

Fotó: MTI

Az eddigi akciókhoz hasonlóan a rendőrség az ellenőrzési helyek kijelölése során a lakosság véleményét is szeretné figyelembe venni, ezért idén is javaslatokat vár arra vonatkozóan, hogy az említett időszakban hol kerüljön sor sebességellenőrzésre.

Az állampolgárok javaslatait az illetékes rendőr-főkapitányságok április 10-én 12 óráig várják emailben.

Budapest speedmarathon@budapest.police.hu

Bács-Kiskun vármegye speedmarathon@bacs.police.hu

Baranya vármegye speedmarathon@baranya.police.hu

Békés vármegye speedmarathon@bekes.police.hu

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye speedmarathon@borsod.police.hu

Csongrád vármegye speedmarathon@csongrad.police.hu

Fejér vármegye speedmarathon@fejer.police.hu

Győr-Moson-Sopron vármegye speedmarathon@gyor.police.hu

Hajdú-Bihar vármegye speedmarathon@hajdu.police.hu

Heves vármegye speedmarathon@heves.police.hu

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye speedmarathon@jasz.police.hu

Komárom-Esztergom vármegye speedmarathon@komarom.police.hu

Nógrád vármegye speedmarathon@nograd.police.hu

Pest vármegye speedmarathon@pest.police.hu

Somogy vármegye speedmarathon@somogy.police.hu

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye speedmarathon@szabolcs.police.hu

Tolna vármegye speedmarathon@tolna.police.hu

Vas vármegye speedmarathon@vas.police.hu

Veszprém vármegye speedmarathon@veszprem.police.hu

Zala vármegye speedmarathon@zala.police.hu

A lakosság jelzései alapján, a javasolt helyszínek adottságainak ismeretében a vármegyei rendőr-főkapitányságok április 20-ig jelölik ki a pontos helyszíneket és időpontokat, amelyről az ORFK Kommunikációs Szolgálat a nyilvánosságot tájékoztatja.

Az ellenőrzés elsődleges célja a sebességtúllépés veszélyességének tudatosítása, ugyanakkor a rendőrök a kampány során más jogsértésekkel szemben is fellépnek – hangsúlyozta a rendőrség.

2023. április 09. 17:33
A telefonok cellainformáció alapján is közel dupla annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péter rendezvényén – je...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Életveszélyes helyzeteket gyűjtött egy videó a Budapesti Autósok Közössége.
TRAGÉDIA - Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, rosszul lett, összeesett és mentőhelikoptert riasztottak ho...
Egy olyan sportolót mutatunk be, aki már 27 évesen legendává vált. Díjai és eredményei szinte felsorolhatatlanok, Ek...
family
Vannak, akiknek romba dőlnek az álmai, míg mások élete egyik pillanatról a másikra új irányt veszt. Tudás, bátorság,...
family
Bicikli, roller, vagy séta és esetleg gördeszka, ki mivel jár iskolába, van akit viszont a szülei visznek autóval. D...
family
Vannak furcsa sportok a világban: gumicsizmadobás, sárfoci, vagy akár az, amikor valaki egy tó mélyén mondja ki a bo...
family