Az autószerelő figyelmetlensége miatt történt baleset Pécsen

Befejezték a vizsgálatot a rendőrök annak a férfinak az ügyében, aki a kerékcsere során nem jól húzta meg a csavarokat egy kocsin.

2022. november 01. 18:56

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetése miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság egy 45 éves helyi férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint az egyik komlói autószerelő műhelyben alkalmazásban álló férfi 2021 novemberében kicserélte egy pickup kerekeinek gumiabroncsait, azonban az egyik első első kerék csavarjait nem megfelelően húzta meg – közölte a rendőrség.

Kifejtve, hogy a járművet a műhelyből még aznap elhozta az ügyfél, aki délután Pécsen közlekedett. Haladása során a pickup első kereke kiesett a helyéről, majd nekicsapódott a vele szemben, szabályosan közlekedő személyautónak. Személyi sérülés nem történt, azonban a baleset következtében mindkét kocsiban anyagi kár keletkezett.

Az eljárás során kirendelt igazságügyi műszaki szakértő megállapította, hogy a jármű első kerekének csavarjai vélhetően figyelmetlenségből adódóan nem megfelelően voltak rögzítve. A nyomozók a 45 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

A címlapfotó illusztráció

Újabb vérlázító átverés
Szó szerint ablakon kidobott pénz. 20-30, de akár 60 ezer forintot is kicsalnak a házaló cégek, amelyek újabb és úja...
Állandó életveszélyben
Egyedülálló teljesítményével az egész világot lenyűgözte a magyar delfinlány. Korok Fatima felnőtt fejjel ismerkedet...
Remegett, annyira bizonyítani akart
Megfelelési kényszere volt, remegett Gáspár Evelin keze főzés közben a Hal a tortán kulisszái mögött. Aztán jött a f...
Spórolásba kezdtek a sztárok is
Nem hajlandó tojást venni Bay Éva, Tücsi pedig megrögzötten kapcsolja le a lámpákat a lakásban. A hírességeket is el...
Gőzerővel dolgozik kisfia mellett is
Folyamatosan ingázik a színpad és a gyerekszoba között. Caramel ugyanis nemcsak, mint zenei rendező, hanem mint szín...
Tények este teljes adás, 2022. november 30., szerda
GYILKOSSÁG - Nyakon szúrta, halálra késelte élettársát egy férfi Mánfán. A nő elvérzett. Aranyosapátiban pedig a bar...
Tények Plusz adás, 2022. november 30., szerda
MEGHALT JIMMY ÉDESANYJA - Szerda délután érkezett a tragédia híre. Anna néni szívbeteg volt. A Zámbó-család megrendü...
Tények röviden, 2022. november 30., szerda
Tények röviden adás
Felhősödés nyugat felől
időjárás-jelentés, 2022. november 30., szerda
Tények teljes adás, 2022. november 30., szerda
GYILKOSSÁG - Nyakon szúrta, halálra késelte élettársát egy férfi Mánfán. A nő elvérzett. Aranyosapátiban pedig a bar...
Celebeket, közszereplőket, politikusokat is magával ránthat azt RTL Klub drogbotrányba keveredett sztárja
Megvették a kulcsi horrorpalotát
Ternovszky Béla előtt tiszteleg az Uránia
A lengyel kapitány szíve is megállt, amikor játékosa lapot kapott
Megszüntethető Windows 11-en a játékok döcögése