A Meloni vezette jobboldal többséget szerzett a parlament mindkét házában

A belügyminisztérium kedden közölt végleges adatai szerint az Olasz Testvérek, a Liga és a Hajrá Olaszország alkotta jobbközép szövetség a kétszáz fős felsőházban 112, a négyszáz tagú alsóházban 235 mandátumot szerzett az előrehozott parlamenti választáson.

A baloldali Demokrata Párt (PD) irányította koalíció a felsőházban harminckilenc, az alsóházban nyolcvan helyet foglalhat el.

A szövetségekből kimaradt Öt Csillag Mozgalom (M5S) huszonnyolc szenátort és ötvenegy képviselőt küldhet az új törvényhozásba. A szintén saját utat járt centrum, melyet az Akció nevű párt és az Élő Olaszország (IV) alkot, kilenc szenátorral és huszonegy képviselővel bír.

A belügyminisztérium adatai szerint a vasárnapi parlamenti választáson a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI) bizonyult a legnagyobb politikai erőnek 26 százalékkal. Az Enrico Letta főtitkár vezette PD 19 százalékot ért el, a Giuseppe Conte vezette M5S 15,4 százalékot.

Matteo Salvini Ligája 8,8 százalékkal bír, a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország (FI) 8,1 százalékot mutatott fel, és ennél is gyengébben teljesített az Akció-Élő Olaszország párosa, amely nyolc százalék alatt maradt.

Fotó: Giorgia Meloni Hivatalos Facebook-oldala

A szavazatszámlálás azt mutatja, hogy a Giorgia Meloni vezette FdI a 2018-as parlamenti választások óta közel hat millió szavazót tudott maga mellé állítani, miközben a Liga és a FI majdnem ugyanennyit veszített.

Több mint hatmillió választóval lett gyengébb az M5S, a PD pedig az utóbbi öt év alatt nyolcszáz ezer szavazóját veszítette el.

A szűkített parlamentből, amely 600 fővel kezdi majd meg munkáját a korábbi 945 helyett, több ismert név kimaradt, közöttük az Északi Liga alapítója, Umberto Bossi, aki harmincöt év óta először nem jutott be a parlamentbe. Az utódpártot vezető Matteo Salvini kezdeményezte Bossi megválasztását az örökös szenátorok közé.

Ismét a római parlament tagja lesz Silvio Berlusconi, akit 2013-ban megfosztottak szenátusi mandátumától a vele szemben jogerősen született adócsalási ítélet miatt. Azt követően Berlusconi az európai bíróságon semmisítette meg parlamentből való kizárását.

MTI

2022. szeptember 27. 20:20
Nagy István: ingyen biztosítja a kormány a gazdáknak az öntözővizet
A kormány ingyenesen biztosítja a gazdák számára az öntözővizet azzal, hogy mintegy 10 milliárd forintnyi összegben ...
Kocsis Máté helyretette a nyaralása alatt is összevissza beszélő Magyar Pétert
Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője tette helyre a Tisza vezérét, aki nyaralása alatt posztol összefügg...
A főváros a csőd szélén, de a pride-ra mégis talált pénzt Karácsony Gergely
A budapestiek minden problémájára az a válasz, hogy nincs pénz – fogalmazott Szentkirályi Alexandra a közösségi olda...
Gulyás Gergely: Az ellenzéknek a Pride fontosabb, mint a főváros, Brüsszel pedig fontosabb mint Magyarország!
Gulyás Gergely tudja, miért lett hirtelen olyan fontos a baloldalnak a Pride.
MAGOSZ és NAK: Felháborító, hogy a Tisza Párt az ukrán gazdák érdekeit védi a magyar gazdákkal szemben
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) határozottan ...
Túléltem a lehetetlent!
Elgázolta egy autó, több mint 30 métert repült, majd az árokban kötött ki... De a borzalom csak ezután jött, a kocsi...
family
Tények teljes adás, 2025. június 30., hétfő
LESZÚRTA - Nem megy börtönbe az a férfi, aki csaknem 40 késszúrással, brutális módon végezte ki nagyanyját Veszprémb...
Úristen, lezuhan?
Kitört a pánik, félbe kellett szakítani Beyonce koncertjét, csak egy hajszálon múlt a tragédia. Döbbenetes videó is ...
family
Íme, a milliárdos luxuslagzi!
Világsztárok, luxusjachtok, vízi taxik, paparazzik... elözönlötték a hírességek Velencét, riporterünk pedig most tes...
family
Nem felejtem, honnan jöttem!
Sokáig mániákusan féltékeny volt és ez majdnem a házasságába került. Tele volt komplexusokkal, nem hitt magában, fol...
family

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.