
Újabb műsor kerül le a TV 2 képernyőjéről, vasárnap este érkezik a bejelentés
Varga Noel a Kísértés ikonikus karaktere, az első évadban még szerelmével, Dorinával vágott neki a játéknak, ám külön távoztak a paradicsomból. A második évadban már fogalom volt a műsorban a férfi, rövidesen pedig visszatért a szigetre - természetesen szingliként, mint kísértő.
A nagy visszatérő a Mokkában mesélt A Kísértés szigetén történtekről, kiderült, egyáltalán nem bánja, hogy a tavalyi szériában bementek a műsorba Dorinával.
A mi kapcsolatunk az amúgy is kezdett már zátonyra futni és én ezzel tisztában voltam. És úgy voltam vele, hogy hát akkor már nyaraljunk egyet és akkor lássuk meg, hogy mi lesz
- vallotta be kendőzetlen őszinteséggel Noel, aki megjegyezte, hogy Dorinával sosem tervezett nagyon hosszú távra.
A reality sztárja a második évadban még nagyobb magabiztossággal toppant be a villába, és rövidesen sikerre vitte feladatát: megkísértette Cintit. A lánynak pedig pár napon belül érzései lettek Noel irányába, amit a csábító nem tudott viszonozni, így zátonyra futott a kialakuló románc.
Nem is akartam egyébként, hogy elinduljon bármi. Nekem az volt a fejemben végig, hogy én most kísértő vagyok, nekem kísérteni kell, kísértettem kész, elvégeztem a feladatom
- fogalmazott A Kísértés visszatérője, akit többször illettek olyan kritikával, hogy nem viselkedik úriemberként.
Lehet, hogy csúnya lesz, amit mondani fogok, de én úgy gondolom, hogy ahhoz egy nő is kell, hogy úriemberként viselkedjek
- reagálta velősen Noel, aki a műsorban arról is lerántotta a leplet, hogy korábban két 4 évig tartó kapcsolata is volt, kiderült, hogy ott sikerült-e hűségesnek maradni.
Egyiket se csaltam meg soha, nagyon fain voltam, odafigyeltem rájuk. És azóta én már lassan három éve szingliként élem az életemet, mert azóta nem volt olyan nő, aki ugyanazt a tüzet ki tudta volna belőlem hozni.

Újabb műsor kerül le a TV 2 képernyőjéről, vasárnap este érkezik a bejelentés

Ezek Baba Vanga jóslatai, kiderült, mi várhat ránk 2026-ban

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket