Donald Tusknak nem sikerült csőbe húznia Orbán Viktort

Vicces jelenet zajlott le Orbán Viktor és Donald Tusk között az EU-csúcsot megelőzően – számol be videós Facebook-posztjában Deák Dániel a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

A lengyel miniszterelnök – aki egyébként nagy ellenlábasa magyar kollégájának – odahívta Orbánt, hogy csináljanak egy közös fotót. Tusk azt mondta, szeretnének egy képet róluk és összehasonlítani az elképzeléseiket.

– Ki jelenti a legnagyobb fenyegetést most Európára? – hangzott egy újságírói kérdés.

– Ez provokáció – jelentette ki mosolyogva a lengyel politikus. 

– Nem, ez egy valódi kérdés – mondta Orbán és meg is válaszolta, miszerint a veszély Európa gazdasági stagnálása és a versenyképesség elvesztése.

– Nem Oroszország?

Nem, nem, erősebbek vagyunk. Végezzen összehasonlítást és alapozza a véleményét tényekre. Több mint 400 millió ember él itt, Oroszországban valamivel több mint 130 millió. A GDP is sokkal magasabb Európában, ahol mi 27-en többet költünk katonai kiadásokra, mint az oroszok

- mondta a magyar miniszterelnök.

A kérdés az a magyar kormányfő szerint, hogy vajon van-e vezetői képességük arra, hogy együtt védjék meg az érdekeiket. Ezt kellene tenniük - állította.

A politikai elemző hozzátette, Orbán Viktor határozott válaszával Donald Tusk sem tudott vitatkozni.

2025. október 02. 13:44
Az Európai Unió elhatározta, hogy háborúba megy, ez rossz Magyarországnak és rossz az EU-nak is - mondta Orbán Vikto...
A halál körülbelül 1–2 évvel ezelőtt következhetett be.
Tarr Zoltán a Tisza Párt alelnöke megint elszólta magát: a Tisza Párt kíméletlen megszorításokra készül.
Bántotta őket és drogozott is kicsit előtt.
TŰZHALÁL - Meghalt egy idős, mozgáskorlátozott férfi háztűzben Bácsbokodon. Az egész épület lángolt, a szomszédok pr...
időjárás-jelentés, 2025. október 2., csütörtök dél
TŰZHALÁL - Meghalt egy idős, mozgáskorlátozott férfi háztűzben Bácsbokodon. Az egész épület lángolt, a szomszédok pr...
Karácsony Gergely ismételten világossá tette, hogy a magyar ellenzék a brüsszeli álláspontot képviseli Ukrajna ügyéb...
időjárás-jelentés, 2025. október 2., csütörtök reggel
Hiba történt az adatok betöltése közben
Hiba történt az adatok betöltése közben