
Csak egy módon kerülhető el, hogy Magyarországnak be kelljen fogadnia 30 ezer migránst
Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy újságíróknak elmondta: meghívták a tanácskozásra az ukrán vezérkari főnököt is, aki korábban jelezte részvételét, de a háborús helyzet miatt mégsem tudott Debrecenbe utazni. Nem volt ott a találkozón a lengyel vezérkari főnök sem. Erről a magyar parancsnok azt mondta, hogy "a jelenlegi helyzetben a nemzeti érdek előtérbe kerülhet". A tanácskozáson a cseh, a szlovák és a magyar katonai vezetők egyebek mellett áttekintették az orosz-ukrán háború miatt kialakult helyzetet és az Európai Unió harccsoportjának jövő évi szolgálatba állásából adódó feladatokat - ismertette Ruszin-Szendi Romulusz. Hozzátette: egyeztettek a V4-ek hadseregeinek kiképzési terveiről.
Mind a közös kiképzésre, mind a műveleti együttműködésre nyitottak a nemzeti hadseregek - mondta a parancsnok, megjegyezve: a vezérkari főnökök megerősítették, hogy a visegrádi formátumban történő katonai együttműködés olyan érték, amelyet meg kell őrizni. "A V4 együttműködésnek van jövője" - foglalta össze Ruszin-Szendi Romulusz közös álláspontjukat. Az altábornagy emlékeztetett arra, hogy a magyar soros EU-elnökség idején, 2011-ben kezdődött el a kibervédelmi együttműködés. Szerinte ez a hadszíntér válik az egyik legfontosabbá a jövőben. Ezen a területen is szeretnék úgy erősíteni az együttműködést, ahogy tették azt korábban a szárazföldi színtéren - jelezte az MH parancsnoka, hozzátéve, felmérik, ki milyen képességekkel rendelkezik a kibervédelemben, és hogyan hasznosíthatják egymás tapasztalatait a képzésekben.
Kérdésre válaszolva Ruszin-Szendi Romulusz azt is elmondta, hogy áttekintették a NATO keleti határaira tervezett erők telepítésével kapcsolatos kérdéseket. Erről a madridi NATO-csúcson születik majd végleges döntés, de azt már tudják, milyen erőket telepítenek a szövetség keleti határaira. Az ukrajnai háborúval összefüggésben - szintén kérdésre válaszolva - Ruszin-Szendi Romulusz annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a magyar emberek biztonságban vannak.
A magyar honvédség azért van, hogy a legfontosabb céljának eleget tegyen, megvédje a magyar embereket, ahogy a NATO-nak is ez az egyik feladata - tette hozzá. A vezérkari főnökök kedd délután a helyi egyetemi innovációs központban hallgatókkal találkoznak. Szeretnék ösztönözni a fiatalokat, hogy a jövőben még több, a haditechnikában is használható új ötlettel, innovatív megoldással jelentkezzenek, pályázzanak - mondta Ruszin-Szendi Romulusz.
MTI

Csak egy módon kerülhető el, hogy Magyarországnak be kelljen fogadnia 30 ezer migránst

Hidvéghi Balázs: 2025-ben a béke és a biztonság lett a legnagyobb érték

Milyen volt a gyermek Orbán Viktor? A miniszterelnök édesanyja elárulta

Balatoni Katalin szerint nagy küzdelem volt a pedagógusok béremelése

Bejött, amire mindenki számított: Magyar Péter főnöke katonákat küldene Ukrajnába

Orbán Viktor: Alakul a csapat

Karácsonyi kormánybakik: Humoros videóban engedtek betekintést az ünnepekbe Orbán Viktor miniszterei

Szijjártó Péter: Június, csak a szokásos jelenetek

Orbán Viktor: Becsüljük meg a sikereinket! + videó

Orbán Viktorban bíznak a Tisza ételosztásán sorban állók

Orbán Viktor: Brüsszel háborút, Magyarország békét akar

Orbán Balázs Messit idéző dekázással ellenőrizte az ajándékot