
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
A 31 éves nő tavaly novemberben a bulinegyedben ismerkedett meg az ír férfivel és még aznap este felment a bérelt lakásába. Ott a férfi előbb megkötözte, majd szándékosan megölte a nőt, ekkor készített róla videókat is, amiket megtaláltak a rendőrök a telefonjában. Holttestét ezután bőröndbe tette és Szigliget közelében egy erdős részen hagyta. A gyilkost két nappal később fogták el, azóta letartóztatásban van. Beszámítható, vagyis tettéért börtönbe mehet.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi