Zenélés helyett kabalaként folytatja Curtis

Curtis a napokban mondta le a koncertjeit, ezentúl a barátnője meccsei fogjuk látni. Komoly szerepet kapott, ugyanis jelenléte szerencsét hoz a kosarasnak.

2021. október 17. 11:14

Curtis kedden jelentette be, hogy határozatlan időre eltűnik a színpadról, ugyanis nagyon megterhelő volt számára az utóbbi időszak, ráadásul a magánéletében is rengeteg problémával kellett megküzdenie. Párja és gyermeke azonban mindenben támogatták, ezt pedig most viszonozza a népszerű rapper.

Szombaton rendezték meg a BEAC Újbuda - Aluinvent DVTK Miskolc női kosárlabda mérkőzést, előbbinek pedig oszlopos tagja Széki Attila párja, Barnai Judit, aki a meccs egyik legjobbjának bizonyult.

"Tudom mennyi munkád van ebben kicsi! Én vagyok melletted és tátott szájjal csodálom azt a kitartást és alázatot, amivel végigtolod a mindennapjaidat. Egy igazi példakép vagy! Mások meccset nem játszottak volna egy ilyen sérülés után ami neked volt. Erre te beleálltál! Erőn felül teljesítve, igazi sportemberként küzdöttél és ma varázsoltál a pályán! Eszméletlen büszke vagyok rád! Köszönöm ezt az élményt és hogy vagy nekem! Sérülés után visszatérve 18 pont - 19 lepattanó és győzelem!" - írta az Instagram-oldalára feltöltött képe mellé a fülig szerelmes Curtis.

Párja viszont úgy gondolja, hogy nem csupán a remek formájának köszönheti a sikerét.

"Nagyon szépen köszönöm. Innentől kint kell lenned minden meccsen, kabala lettél. Szeretlek!" - írta a fotóhoz Judit.


Címlapfotó: Instagram/curtis4ker

Újabb fizetésemeléssel Magyarország előre megy, nem hátra!
Magyarország előre megy, nem hátra! – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök legújabb, közösségi oldali posztjában...
Újabb egy héttel meghosszabbítják az oltási akciót
Újabb egy héttel meghosszabbítja a kormány az oltási akcióhetet, és felkérte az operatív törzset, hogy dolgozzák ki ...
Különleges helyen ünnepelte születésnapját az Agymenők sztárja
Kaley Cuoco az Agymenők sorozat Pennyje 36. születésnapját ünnepli, ám nem teljesen felhőtlen az öröme 3 hónappal ez...
Igazi szörny volt a kislány ágya alatt
Egy ausztrál család otthonában hajnali egykor kellett szétszedni egy kislány ágyát, hogy el lehessen távolítani egy ...
A botrányok ellenére Gyurcsány elégedett Márki-Zay Péterrel és Karácsony Gergellyel
Az elmúlt napok, hetek botrányos kijelentései és ügyei ellenére is kiállt Gyurcsány Ferenc Márki Zay Péter és Karács...
Széttéptek a kutyák egy kisfiút, miután magára hagyta a nagyapja
A nagypapa azt állítja, hogy csupán tíz percre hagyta egyedül a hatéves fiút, ám a tragédia így is bekövetkezett.
Tények teljes adás, 2021. december 2., csütörtök
REJTÉLY - Megölhettek egy idős férfit Cegléden. Napok óta szabadon kóboroltak a kutyái, így derült fény a gyilkosság...
Még nem fogadta el teljesen önmagát
Még nem fogadta el magát teljesen Soma Mamagésa, aki kislánykora óta másokhoz hasonlítgatta a személyiségét. A spiri...
Csodálatos videóval emlékezett meg Magyarországról a világsztár
Közösségi oldalára feltöltött kisfilmjében mutatta meg az egész világnak, hogy milyen boldog pillanatokat töltött Ma...
Izgatott, végre lányával karácsonyozhat
Krisz Rudi élete legizgalmasabb Karácsonyára készül. A kislánya már kétéves, így a párjával együtt nagyon izgatottak...