Vírusként terjednek az interneten a káromkodó állatkerti papagájok, gondozóik frappáns megoldással „büntetik” őket - Videó

Az obszcénül beszélő madarak viszont nem adják olyan könnyen magukat.

Megállás nélkül káromkodnak egy brit állatkert papagájai, akikért már nem csak személyesen, de az interneten is rajonganak az állatkedvelők. Hanga Zoltán a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője a csütörtöki Mokkában elmondta, hogy Magyarországon is volt példa egy ilyen madárra, aki a „ne szórakozzál velem” csúnyább megfelelőjét emlegette rendszeresen.

A budapesti állatkertben habár káromkodó papagáj nem, de éneklő volt, aki az Akácos út című dalt egészen felismerhetően tudta utánozni. Ezek ugyan itthon nem okoztak nagy gondot, az angliai gondozók viszont a gyerekek megóvása érdekében egyfajta leszoktató terápiaként „normális” papagájok közé zárták őket, a szakértő szerint viszont akár az is előfordulhat, hogy tőlük a többiek is eltanulják.

De én inkább azt mondanám, hogy a leszoktatásra kevés az esély, hiszen ezeknek az állatoknak nagyon jó a memóriájuk, és arra is van érzékük, hogy megfelelő helyen használjanak szavakat

 – fejtette ki Hanga Zoltán, aki szerint ezeket általában azok a papagájok tanulják meg, akik egy családtól kerülnek az állatkerthez, nem pedig a bent született egyedek.

A fővárosi állatkert szóvivője elmondta, hogy a papagájok nem csak akkor tanulhatnak el egy szót vagy kifejezést, ha azt gyakran használják a családban, hanem arra is figyelnek, mit nem szabadna kimondani. Így hát ahol néha „kicsúszik” egy-egy csúnya szó, ott is előfordulhat, hogy a házikedvenc később mindenki meglepetésére káromkodni kezd majd.

2024. február 01. 14:15
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
126 millió forint. Ennyi gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó adománygyűjtő akcióján, aminek célja 1...
family
Hogy fér meg egymás mellett a játszósarok, az ugrálóvár és egy világhírű festő? A BOK-csarnokban mindezt könnyedén m...
family
Felborult hajók, eltört árbócok, kieső hajóslegendák, de egy lélegzetelállító rekord is született csütörtökön Európa...
family
Achilles-ín szakadás? Gipsz? Műtét? Palik László úgy érezte, nem hagyhatja cserben kollégáit, egy sérüléssel vitte v...
family
A borongós időjárás ellenére is felforrósodott a levegő Karcagon. A hazai szépségversenyek pápája, Fásy Ádám 2024 ut...
family