Videóra vettek egy suttyó bunkó teherautóst a 10-es úton

Közúti leckéztetéssel tette magának izgalmasabbá a fuvart egy teherautós a 10-es úton a minap – írta a Budapesti Autósok Közössége oldal, természetesen a felvételt is közzétéve.

A portál egyik olvasója utasként rögzítette a videót mobiltelefonjával szeptember 10-én a 10-es úton Dunaalmásnál.

„A videó előzménye, hogy a teherkocsi lakott területen belül előzött minket plusz egy kerékpárost – minimum 80-nal úgy, hogy szembe is jöttek és végigdöngetett a településen lassítás nélkül.

Később utolértük és akkor rögzítettem telefonnal az alábbi videót, amin látszik, hogy a kék autó sofőrjét leckézteti éppen. Hozzátartozik a történethez, hogy a kék autó valószínűleg bevághatott elé (mert velünk is ezt csinálta korábban, elég sajátos ritmusban autózva, de veszélyt nem okozva) és ezzel vívhatta ki a teherautós nemtetszését, de ez utóbbi persze csak feltételezés” – írta a videót készítő.


A Budapesti Autósok Közössége mindehhez hozzáfűzte, hogy amikor a jogosítványod a kenyérkereső eszközöd, akkor pláne nem ajánljuk, hogy bármin felhúzd magad, ami aztán ilyen cselekménysorozatot vált ki belőled.

2022. szeptember 17. 09:42
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...
Több ember életét is veszélyeztette amikor a tilos jelzés ellenére sínekre hajtott egy nő Kisteleknél. Az érkező von...