Videón, ahogy először köszönti népét uralkodóként III. Károly

Először köszöntötte népét uralkodóként a Buckingham-palota teraszáról III. Károly király, akit szombaton koronáztak meg a londoni Westminster-apátságban.

Károly és hitvese, Kamilla - akit szintén megkoronáztak - a kétórás ceremónia után, hatalmas katonai díszkísérettel érkezett vissza a palotához az angol-brit monarchia ősi koronázó templomából.

A királyi házaspárt az udvar hintóállományának egyik legrégibb és leghíresebb példánya, a rendkívül díszes kivitelezésű, 1762-ben épült, aranyozott festésű, 9 méter hosszú Gold State Coach vitte vissza az apátságból a Buckingham-palotába.

A palota előtti térre a rendőrség nem sokkal később beengedte az uralkodó üdvözlésére összegyűlt, 350 ezer fősre becsült tömeget, amely teljesen megtöltötte a palota és az Admiralitás között húzódó Mall sugárutat.

Ezután lépett ki a teraszra - rövid időn belül kétszer is - III. Károly és Kamilla királynő, mindketten koronával a fejükön.

Károly a kétezer gyémánttal ékesített birodalmi állami koronát (Imperial State Crown) viselte, Kamillán Mária királynő koronája volt. Ez a korona 1911-ben készült V. György király felesége, Mária számára.

A brit monarchikus szokásjog alapján a férfi uralkodók hitvesét a királynői cím, saját korona és a felség megszólítás illeti meg.

Ez volt III. Károly király első ceremoniális megjelenése uralkodóként a Buckingham-palota teraszán, amelyre a királyi család tagjai rendszerint történelmi jelentőségű események alkalmából lépnek ki.

Itt köszöntötte csaknem nyolc évtizeddel ezelőtt, a második világháború európai hadszínterein aratott szövetséges győzelem napján az ünneplő milliókat III. Károly nagyapja, VI. György király és Winston Churchill miniszterelnök.


A tömeg által hatalmas üdvrivalgással fogadott királyi házaspár mellett megjelent a Buckingham-palota teraszán III. Károly elsőszülött fia, Vilmos trónörökös, walesi herceg és felesége, Katalin walesi hercegnő gyermekeik társaságában, valamint Károly legfiatalabb testvére, Eduárd edinburghi herceg és családja.

Nem volt jelen azonban Harry sussexi herceg, III. Károly másodszülött fia, Vilmos trónörökös öccse, aki több mint három éve felhagyott a királyi család magas rangú tagjaként végzett munkájával, és amerikai feleségével, Meghan hercegnővel együtt Kaliforniába költözött.

Harry és a család viszonya azóta is feszült. A helyzetet tovább rontotta Harry herceg nemrégiben megjelent, világszerte hatalmas feltűnést keltő, Spare (Tartalék) című könyve, amely meglehetősen kényes, helyenként kifejezetten kínos részleteket tárt a nyilvánosság elé a királyi család életéből.

Harry mindezt további, nem kevésbé kényes részleteket felfedő interjúkkal tetézte.

A sussexi herceg az apátságban tartott koronázási ceremóniáról is egyedül távozott, és hírek szerint még a hétvégén visszautazik Amerikába.

A teraszon megjelent királyi család tiszteletére több katonai helikopter és a brit királyi légierő (RAF) Red Arrows nevű híres műrepülő századának köteléke is átrepült a palota felett.

Az eredeti tervek szerint légi díszszemlén 67 repülőgép vett volna részt, de az esős, felhős idő miatt alaposan szűkítették a légi parádé programját.

Novák Katalin személyében hivatalban lévő magyar államfő most először vett részt brit uralkodó koronázásán.

Forrás: MTI

2023. május 06. 17:17
Tóth Andi kisírt szemekkel jelentkezett be videóban
Sírt, miközben készítette a videót.
Stohl András cuki fotóval mutatta meg, hogy milyen egy boldog nagypapa
A színész első unokája és legfiatalabb lánya között egy év korkülönbség van.
Vigyorgós, többszörösen körözött, toplistás szökevényt keres a rendőrség
Rengeteg bűncselekményt követett el K. Tibor.
Ijesztő maszkban támadt a Komárom-Esztergom vármegyei texasi láncfűrészes
Előbb a láncfűrésszel, majd egy boxerrel támadt a rendőrökre egy tónál az őrjöngő férfi.
Fék helyett a gázra lépett, már a tanpályán felborult az autóval - videóval
A 63 éves nőt a tűzoltók szabadították ki az összetört járműből.
A migránskvóta bevándorlóországhoz vezet
A brüsszeli migránskvóta kötelezné a tagállamokat, hogy bevándorlókat fogadjanak be, ha pedig erre nem hajlandóak, a...
A lelőtt drónok darabjai ölték meg őket
Hárman meghaltak és 10-en megsérültek, amikor egy lelőtt drón összetört darabjai egy háznak csapódtak Odesszában szo...
Még egy halálos tragédia, három kocsi ütközött
Három jármű ütközött, egy személy életét vesztette.
40 nap után találták meg a gyerekeket
Szinte csoda történt Kolumbiában. Megtalálták a 40 nappal ezelőtti repülőbaleset után eltűnt gyerekeket. A 13, 9, és...
Egy futár ért fel a leghamarabb a toronyba
3 perc 37 másodperc, ennyi idő alatt ért fel a MOL Torony tetejébe a leggyorsabb versenyző a szombati toronyfutó ver...
Borzalmas baleset történt, egy ember meghalt Tatabánya közelében
Autókat tarolt le egy konténerszállító Vecsésen - videó
A világelső teniszsztár megvédte a címét a Roland Garroson
Magyar gól, drámai sérülés, potyagólok és felejthetetlen meccsek a BL-ből
Teljes kudarc: így pusztítják el az oroszok a nyugati tankokat - videó