Vérfagyasztó pillanatok a 10-es főúton: Távcsöves puskával néztek farkasszemet a rendőrök

Az egyik egyenruhás kitért a fegyver elől.

Távcsöves puskával riogatta az autósokat egy férfi hétfőn délután Pest vármegyében, a 10-es főút mellett. Egy kerítés tövében guggolt, és az elhaladó kocsikat pásztázta fegyverével – olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség szerdai közleményében.

Két rendőr vonult ki a helyszínre, akik nagyjából öt méterrel távolabb álltak le. A forgalom védelmében az egyenruhások felhívták magukra a figyelmet, és felszólították a férfit, hogy dobja el a fegyvert.

Fotó: Magyarország Ügyészsége

Ekkor azonban az alak a puskát az egyik rendőrre irányította, a távcsőbe nézve pedig követte a mozgását. Ekkor viszont az egyenruhás kitért, majd hirtelen megközelítette az ötvenes évei elején járó ittas férfit, és felfelé tolta a fegyver csövét, kollégája pedig megbilincselte a támadót.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség kihallgatta és kezdeményezte letartóztatását, amelyről szerdán dönt a bíróság.

A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

2024. április 10. 17:26
A Tisza beemelte programjába Brüsszel orosz energia tiltására vonatkozó célkitűzését. Az intézkedés minden magyarnak...
Videón a találkozó háttérpillanatai.
Gulyás Gergely a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróság ítélete alapjá...
Reagált a Szőlő utcai javítóintézet körül kialakult ügyekre és az azokkal kapcsolatos sajtóhírekre közösségi oldalán...
Alig néhány héttel a titkos esküvőjük után, Krausz Gábor és Mikes Anna kettesben is örök hűséget fogadtak egymásnak.
Gianni Annoni és felesége, Debreczeni Zita egy olasz romantikus filmbe csöppentek.
Könnyekig megható pillanatok és egy mesebeli esküvő. Krausz Gábor és Mikes Anna hazaértek a nászútról és határtalan ...
family
Lehet párosítani embereket is: heteken át tartó tesztekkel, interjúkkal, illetve szükségeltetik még néhány szakmai f...
family
Élete legnagyobb álmát valóra váltotta, csak közben kis híján belehalt. Egy 25 éves csíkszeredai nő, Xénia elhatároz...
family