Véletlenül elsütött fegyver buktatta le a többszörösen körözött férfit

A 22 éves férfi ellen három elfogatóparancs volt érvényben.

A rendőrség ügyeletére április 17-én 10 óra 17 perckor érkezett bejelentés, hogy lövést hallottak egy II. kerületi lakásból. A címre a kerületi járőrök és nyomozók érkeztek először – közölte a rendőrség.

A rendőrök azt látták, hogy valaki az erkélyen keresztül menekülni próbál, de az első emelet magasságából leesett. A férfit igazoltatták, az általa bediktált adatokról azonban hamar kiderült, hogy azok hamisak. Gyorsan megállapították valós személyazonosságát ­ így arra is fény derült, hogy a 22 éves S. László miért menekült, és akarta félrevezetni a rendőröket: a Pesti Központi Kerületi Bíróság kábítószer birtoklása, kifosztás és garázdaság miatt adott ki ellene elfogatóparancsot.

A rendőrök megállapították azt is, hogy lövés egy tisztítás közben elsült, engedéllyel tartott gáz-és riasztófegyverből származott. Senki sem sérült meg, így emiatt nem indult eljárás.

A menekülés közben megsérült S. Lászlót orvosi ellátása után őrizetbe vették.

A címlapfotó illusztráció (police.hu)

2021. április 20. 06:16
A telefonok cellainformáció alapján is közel dupla annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péter rendezvényén – je...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Életveszélyes helyzeteket gyűjtött egy videó a Budapesti Autósok Közössége.
TRAGÉDIA - Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, rosszul lett, összeesett és mentőhelikoptert riasztottak ho...
Egy olyan sportolót mutatunk be, aki már 27 évesen legendává vált. Díjai és eredményei szinte felsorolhatatlanok, Ek...
family
Vannak, akiknek romba dőlnek az álmai, míg mások élete egyik pillanatról a másikra új irányt veszt. Tudás, bátorság,...
family
Bicikli, roller, vagy séta és esetleg gördeszka, ki mivel jár iskolába, van akit viszont a szülei visznek autóval. D...
family
Vannak furcsa sportok a világban: gumicsizmadobás, sárfoci, vagy akár az, amikor valaki egy tó mélyén mondja ki a bo...
family