Végig akarta inni a bár itallapját, belehalt a kihívásba

A férfi aznap reggel már ivott sört és brandy-t is, majd 12 koktél után rosszul lett és a szobájában meghalt.

Meghalt egy brit turista, miután jamaicai nyaralása során végig akarta inni a hotel bárjának teljes itallapját – számolt be az esetről a Mirror. Az 53 éves Timothy Southern halálának ügyében indított nyomozás során most kiderült, hogy a férfi két kanadai nővel találkozott a bárnál, akik egyikük születésnapja alkalmából akarták teljesíteni a kihívást.

Timothy úgy döntött, hogy csatlakozik, azonban aznap reggel már elfogyasztott egy sört és egy brandy-t is. A férfi a 21 koktélból csak 12-félét tudott kipróbálni, majd rosszul lett és visszatért a szobájába, ahol később belehalt az italozásba.

A fotó illusztráció: Shutterstock

A férfi családja azt állítja, értesítették a személyzetet, amikor észlelték, hogy a férfi rosszul lett. Egyikük kihallgatásán azt mondta, amikor mentőért kiáltott, akkor a férfi már fuldoklott és hörgő hangot adott ki.

Amikor stabil oldalfekvésbe helyeztem, akkor csak hányt. A nevén szólítgattam, de nem válaszolt

– fogalmazott a hozzátartozó, majd hozzátette, amikor a nővér megérkezett, megkérdezte tőle, hogy hívott-e mentőt, mire az ápoló azt válaszolta, hogy "nem". A nő elmondta, hogy szerinte a nővér nem értett az elsősegélynyújtáshoz, felszólítása után is csak mellkaskompressziót végzett Timothy testén. Úgy fogalmazott, a férfi ellátása borzasztó volt és talán még ma is élne, ha az ápoló értett volna a dolgához.

A későbbi nyomozás során kiderült, a férfi halálát az alkohol okozta.

2023. június 27. 14:26
A telefonok cellainformáció alapján is közel dupla annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péter rendezvényén – je...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Életveszélyes helyzeteket gyűjtött egy videó a Budapesti Autósok Közössége.
TRAGÉDIA - Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, rosszul lett, összeesett és mentőhelikoptert riasztottak ho...
Egy olyan sportolót mutatunk be, aki már 27 évesen legendává vált. Díjai és eredményei szinte felsorolhatatlanok, Ek...
family
Vannak, akiknek romba dőlnek az álmai, míg mások élete egyik pillanatról a másikra új irányt veszt. Tudás, bátorság,...
family
Bicikli, roller, vagy séta és esetleg gördeszka, ki mivel jár iskolába, van akit viszont a szülei visznek autóval. D...
family
Vannak furcsa sportok a világban: gumicsizmadobás, sárfoci, vagy akár az, amikor valaki egy tó mélyén mondja ki a bo...
family