Varga Mihály: ötmilliárd forintos pályázat indul élelmiszeripari cégeknek

Ötmilliárd forintos pályázat indul hazai élelmiszeripari vállalkozások beruházásainak támogatására.  A közepes méretű vállalkozások fejlesztései kaphatnak támogatást.

A magyar élelmiszeripari vállalkozások a járványhelyzet legnehezebb hónapjaiban is biztosítani tudták az ország élelmiszer ellátását, sőt még exportjukat is bővíteni tudták - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán közzétett videójában hétfőn.
Mint mondta, az élelmiszeripar stratégiai ágazat, ezért a kormány ezen a téren is erősíteni kívánja az önellátást.

A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) legújabb kiírásán a közepes méretű vállalkozások fejlesztései kaphatnak támogatást, a cégek modern gépeket vásárolhatnak, bővíthetik telephelyüket és képezhetik munkavállalóikat - ismertette a pénzügyminiszter.

Hozzátette, hogy a megítélt összeg 30 millió és 500 millió forint között lehet cégenként.
Varga Mihály kiemelte: a cél az, hogy a vállalkozások a lehető leghatékonyabban használják fel ezeket a forrásokat, ezért a támogatások mértékét is ehhez igazítják. Ha a fejlesztés meghozza a várt eredményeket, a vállalkozások akár a teljes összeg visszafizetése alól is mentességet kaphatnak - hívta fel a figyelmet.

A pályázat hétfőtől elérhető a Széchenyi2020 honlapján - jelezte a pénzügyminiszter.

MTI

2021. január 18. 08:42
A telefonok cellainformáció alapján is közel dupla annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péter rendezvényén – je...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Életveszélyes helyzeteket gyűjtött egy videó a Budapesti Autósok Közössége.
TRAGÉDIA - Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, rosszul lett, összeesett és mentőhelikoptert riasztottak ho...
Egy olyan sportolót mutatunk be, aki már 27 évesen legendává vált. Díjai és eredményei szinte felsorolhatatlanok, Ek...
family
Vannak, akiknek romba dőlnek az álmai, míg mások élete egyik pillanatról a másikra új irányt veszt. Tudás, bátorság,...
family
Bicikli, roller, vagy séta és esetleg gördeszka, ki mivel jár iskolába, van akit viszont a szülei visznek autóval. D...
family
Vannak furcsa sportok a világban: gumicsizmadobás, sárfoci, vagy akár az, amikor valaki egy tó mélyén mondja ki a bo...
family