
Orbán Viktorral és sztárfellépőkkel indul az első háborúellenes gyűlés
Varga-Bajusz Veronika kitért rá, az igénylők száma napi bontásban 188-190, amely azt jelenti, sokan látják benne azt a lehetőséget, amelyre a kormány szánta, vagyis, hogy a középiskolából a munkaerőpiacra kilépő, vállalkozásba kezdő, vagy munkavállalóként elhelyezkedő fiatalok olyan támogatást kapjanak, amely segíti őket az útjuk elején, megalapozhatják az életüket, a karrierjüket.
A fiatalok átlagosan 3,9 millió forintot igényelnek a maximálisan felvehető 4 millió forintból, és a felmérések szerint főként vállalkozásra, lakhatásra fordítják - közölte.
Az államtitkár rámutatott, hogy amikor szakképző intézményekben végzősöket kérdez a terveikről, akkor is két irány látható: a munkáshitel felvételét tervezők közül az önálló vállalkozásban gondolkodók, vagy családi vállalkozásba bekapcsolódó fiatalok a pénzt a kezdéssel összefüggő költségek, a műhely berendezésének, az eszközök beszerzésének, a marketingkiadások finanszírozására költenék, a munkavállalóként elhelyezkedők elsődlegesen a lakhatásukat és a munkába járásukat könnyítenék meg a hitellel.
Varga-Bajusz Veronika emlékeztetett rá: a munkáshitel szabadon felhasználható és kamattámogatott, futamideje 10 év lehet, és családtámogatási intézkedésekkel párosul.
Egy gyermek után a részletfizetés két évre szüneteltethető, két gyermek után a szüneteltetés mellett a tartozás felét, három gyermek után a teljes tartozást elengedik - jelezte.
Az államtitkár a hitelfelvétel feltételeiről elmondta, 3 hónapos biztosítotti jogviszony szükséges hozzá, hallgatói jogviszonnyal nem lehet hozzájutni, és a 10 éves törlesztési időből 5 évet Magyarországon kell dolgoznia a kérelmezőnek.

Fotó: MTI/Soós Lajos
Varga-Bajusz Veronika felhívta az igénylők figyelmét arra, hogy érdemes megnézni minden pénzintézet ajánlatát, mert van, ahol a hitelhez "egyfajta kedvezményes ügyintézési mód", "pénzbeli többlet vagy hozzájárulás" kapcsolódik.
Az államtitkár beszámolt arról, hogy a munkáshitel egyelőre 2026-ig igényelhető , de ez "nyilván attól is függ, hogy milyen népszerű és mennyire váltotta be a hozzá fűzött reményeket".
A támogatás akár 300 ezer fiatalt is elérhet, és azt várják, hogy ennek eredményeként a fiatalok Magyarországon indítanak karriert, a magyarországi munkaerőpiacon helyezkednek el, itt is maradnak, amely a nemzetgazdaságnak is előnyös lesz - mondta.
Varga-Bajusz Veronika a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! adásában közölte, a február végi adatok szerint a munkáshitelre kiutalt összeg már meghaladja a 30 milliárd forintot.
Kitért rá, arra számít, hogy az igénylők számában a nyáron lesz egy "nagyobb emelkedés", mert az új technikumi rendszerből "idén jönnek ki először szakmai vizsgával fiatalok", akiknek nagy része várhatóan igénybe veszi ezt a támogatási formát.
Az államtitkár úgy vélte, a munkáshitel segíti a szakmatanulást, a szakmatanulásban gondolkodást.
A szakképzés megújításával egy sokkal dinamikusabb rendszer jött létre, amit a fiatalok nagyon szeretnek - jegyezte meg, hozzátéve, hogy egyre nő a szakképzés népszerűsége, a fiatalok a duális képzésnek köszönhetően olyan tudással jönnek ki az iskolából, amivel érdemi munkát tudnak végezni, el tudnak helyezkedni, vagy önálló vállalkozást tudnak építeni.
Forrás: MTI

Orbán Viktorral és sztárfellépőkkel indul az első háborúellenes gyűlés

Horvát−magyar két jó barát, a tisztázatlan kérdések többségét tisztázták

Szentkirályi válaszokra vár Karácsonyéktól, szerinte szabadrablás folyik a Városházán

Bulgária, Szerbia és Románia pánikban, mindenképp el akarják kerülni az amerikai szankciók negatív hatását

A kormány 100 milliárd forinttal megfejeli a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét

Menczer Tamás alaposan kiosztotta a budapesti ukrán nagykövetet

Orbán Viktor mérföldkőről beszél: egymillióan már nemet mondtak a brüsszeli ámokfutásra

Szeptemberben 123 ezren érvényesítették a csed, a gyed és az örökbefogadási díj kedvezményét

Az amerikai külügyminiszter Paks II-ről pozitívan nyilatkozott

Az Euronews is elismeri, Magyarországon a legolcsóbb az áram és a gáz az EU-ban

Orbán Viktort példaképnek tartják Bulgáriában

Hankó Balázs: A csok plusz lakáshitelt a jövőben a 41 éves kor feletti várandósok is igényelhetik