Ukrán légierő: megsemmisítettek egy újabb orosz repülőgépet

Egy újabb orosz katonai repülőgép, egy Szu-34-es nagy hatótávolságú, nehéz vadászbombázó megsemmisítéséről számolt be vasárnap az ukrán légierő.

Mikola Olescsuk, a légierő parancsnoka Telegram-üzenetében hozzátette, hogy a kora reggel lelőtt gépen kívül a légvédelmi erők megsemmisítettek még 12 Sahid típusú kamikazedrónt és egy H-59-es rakétát.

Az ukrán vezérkar reggeli harctéri jelentésében arról számolt be, hogy az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége meghaladta a 402 ezret. Az ukrán erők szombaton három orosz repülőgépet semmisítettek meg, ezen felül egyebek mellett 11 harckocsit, negyven tüzérségi és három légvédelmi rendszert, továbbá 36 drónt. A jelentés szerint az elmúlt nap alatt 82 katonai összecsapás történt. Az orosz hadsereg 13 rakéta- és 104 légicsapást mért Ukrajnára, és 169-szer nyitott tüzet rakéta-sorozatvetőkkel az ukrán csapatok állásaira és lakott területekre.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Artem Liszohor, a kelet-ukrajnai Luhanszk megye kormányzója a Telegramon azt írta, hogy az egyik eltalált orosz katonai gép pilótája szándékosan lakott terület fölé, Antracit térségébe irányította eltalált gépét. Szavai szerint ez a gép szombaton több irányított bombát dobott az ukrán védők állásaira. "A pilóta, miután észlelte, hogy eltalálták a repülőgépét, kizárólag magára gondolt, ezért a gépet nem mezőre vagy erdőre, hanem Luhanszk megye orosz megszállás alatti lakott területére irányította. Gyakove falu lakói látták, hogyan gyilkol civileket ez az orosz katona" - fogalmazott a kormányzó, kiemelve, hogy a gép a településen csapódott be. Hozzátette, hogy egyelőre nem ismert, hányan estek áldozatul a faluban.

A Donyeck megyei ügyészi hivatal arról tájékoztatott, hogy a régióban lévő Kramatorszk és Szlovjanszk városok elleni szombati orosz támadások halálos áldozatainak száma négyre nőtt, miután a mentést végzők kiemelték a romok alól egy iskolai biztonsági őr és egy idős nő holttestét. A két városra csaknem egyidőben mértek csapást az orosz erők.

Szombaton kora délután a szomszédos Harkiv megyei Kupjanszk lakott területére dobott le bombát az orosz légierő. Károk keletkeztek három kétszintes épületben, a romok alól két holttestet emeltek ki és négy embert mentettek ki élve a szakemberek - közölte a megyei katasztrófavédelmi szolgálat.

A Nyugat elnevezésű műveleti parancsnokság arról számolt be a Telegramon, hogy a zaporizzsjai műveleti szektorban harcoló ukrán csapatok visszaverték az orosz erők szombati rohamát, utóbbiak emiatt visszavonultak korábbi állásaikba. A tájékoztatás szerint 18 orosz haditechnikai eszköz semmisült meg - köztük három harckocsi -, mintegy hetven orosz katona vesztette életét és nyolcvan sebesült meg.

Forrás: MTI

2024. február 18. 15:07
Gránát robbant a Vöröskereszt éves vásárán, többen meghaltak
Legalább három áldozata van a bandaháborúnak, sok a sérült.
Ukrán dróntámadás miatt egy gyerek életét vesztette, anyja és nővére megsebesült
A dróntámadás Belgorod térségében történt. Herszon térségében pedig egy ukrán taktikai repülőgépet hatástalanított a...
Mikhail Kavelasvili lett Georgia új elnöke
A volt labdarúgósztár volt az egyetlen jelölt.
Furcsán vezető teherautósofőrre figyeltek fel az autópályán, brutális, mit rejtegetett a raktérben
A sofőrt őrizetbe vették.
Meghalt Spanyolország egyik leggazdagabb embere, végzetes baleset érte
71 éves volt.
Megrendezte a halálát a biztosítás miatt
Megrendezte saját halálát egy amerikai férfi, majd Európába szökött, három gyerekét és feleségét hátrahagyta. A 45 é...
Repülő vitte a gyerekeket a Mikuláshoz
Rénszarvas- és hóember-jelmezbe öltözött légiutas-kísérők táncoltak a beteg gyerekeknek a repülőn, Denverben, az Egy...
14-en meghaltak a pusztító vihar miatt
14 holttestet találtak egy brutális vihar után a Franciaországhoz tartozó Mayotte szigetén. Kilenc ember életéért mé...
Szakadékba zuhant az üzletember, meghalt
Szakadékba zuhant és meghalt az egyik legnépszerűbb spanyol divatlánc alapító-tulajdonosa, Isac Andic!
Több száz kivilágított autó vonult fel
Látványosan kivilágított autókkal, traktorokkal, motorokkal vonultak fel Marcaliban és Tiszaföldváron is több százan...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.