Mohammad Reza Astiani védelmi miniszter az IRNA iráni állami hírügynökség jelentése szerint jelentős "védelmi ipari vívmányként" jellemezte a két rendszert. Mint mondta, az Arman nevű ballisztikus rakétaelhárító taktikai eszköz kevesebb mint három perc alatt hozható üzemkész állapotba. A rendszer közepes hatótávolságú, így 180 kilométeren belül képes nagy magasságban közeledő célpontok észlelésére, és 120 kilométeres hatótávolságon belül megsemmisíti őket - tette hozzá.
A másik, Azaraks nevű légvédelmi rendszer pedig - Astiani leírása szerint - a drónok és a kisebb légi járművek támadásaitól képes megvédeni a létfontosságú iráni létesítményeket. A rendszert korszerű háromdimenziós radarrendszerrel, optikai keresőrendszerrel és csúcstechnológiás keresőkkel is felszerelték, így a lehető legrövidebb idő alatt képes megsemmisíteni a célpontokat. Elmondta továbbá, hogy a rendszer különböző járművekre is telepíthető, valamint éjjel-nappal bevethető.