Új Alzheimer-gyógyszert engedélyeztek Amerikában

A gyógyszer az Alzheimer-kórnak nem a tüneteit, hanem az okát kezeli.

Az aducanumab elnevezésű anyag a demencia leggyakoribb formájának, az Alzheimer-kórnak nem a tüneteit, hanem az okát kezeli: csökkenti a betegségre jellemző agyi fehérjelerakódást.

2019 márciusában leállították a szer tesztjeinek harmadik, nagyszabású, nemzetközi fázisát, amelyben mintegy 3000 páciens vett részt, mivel az emlékezetvesztést és a gondolkodási problémákat a havi infúzióként adott szer nem lassította jobban, mint a hatóanyag nélküli placebo - írta a BBC.

Ugyanabban az évben azonban a szert kifejlesztő amerikai Biogen több adat elemzésével megállapította, hogy a szer működött, amennyiben nagyobb dózisban adagolták. Azt is közölték, hogy szignifikánsan lassította a kognitív képességek romlását.

A világon több mint 30 millió ember szenvedhet Alzheimer-kórban, többségük 65 éven felüli. Mind az amerikai, mind a brit tudományos közvéleményt megosztja az aducanumab, vannak, akik áttörést látnak benne, mások szerint csekély a haszna.

Bart De Strooper, az angol demenciakutató intézet (Dementi Research) óriási jelentőségű mérföldkőnek nevezte az engedélyezést az Alzheimer-gyógyszerek utáni kutatás történetében. A múlt évtizedben több mint 100 vizsgált kezelési módszer bizonyult bukásnak. Noha azt reméli, embermillióknak jelenthet fordulópontot az új szer, hozzátette, "sok akadályt kell még legyőzni".

A University London College idegkutatója, John Hardy szerint azonban a szernek csekély a haszna, és csak nagy gonddal kiválasztott pácienseken segít. A kétségek ellenére az amerikai engedélyezés óriási lendületet adhat a demenciakutatásnak, amely hagyományosan a háttérbe szorul a rák vagy a szívbetegségek kutatásához képest.

 

MTI/a címlapfotó illusztráció

2021. június 08. 09:13
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 22., péntek
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
Kabai Andris a Házasság első látásra első évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. Dávid Petra exférje nem egys...
family