Trunk Tamás elképesztő élete: egyik percben PSG Ogli ellen pingpongozik, a másikban már nemzetközi szakértőkkel értekezik

„Mindegy, hogy a TikTok-on vagy a tanórán találkozol Arisztotelésszel”

Nem iszik, nem bulizik – helyette tanácsot ad a Google-nek, miközben a világ legjobb síelői közé készül beverekedni magát. A mindössze 21 éves Trunk „Dablty” Tamás egyszerre influencer, író, tanácsadó, fesztiválszervező és válogatott síző, akit már most a Z generáció egyik legkarizmatikusabb figurájaként tartanak számon.

A filozófiától a sípályáig, TikToktól az Osztrák Gazdasági Kamaráig – Trunk Tamás élete nem fér bele egyetlen kategóriába. Egyik percben PSG Ogli ellen pingpongozik, a következőben már a jövő társadalmi és technológiai trendjeiről beszélget nemzetközi szakemberekkel. Mindezt úgy, hogy nincs mögötte stáb vagy menedzser – saját magát irányítja.

A síelést addig csinálom, amíg be nem jutok a világ legjobb harminca közé. És be fogok jutni

– mondja eltökélten a világelitbe készülő síző. Edzések és versenyek mellett vállalatokat segít tanácsadóként, könyveket ír, és rendszeresen tart előadásokat arról, hogyan találhatják meg a közös hangot a cégek a Z generációval. Szerinte sokan még mindig félreértik a korosztályát.

13 évesen írta első könyvét – amit egyébként a nagymamája korrektúrázott –, ma pedig a Sneakerness fesztivál nemzetközi szervezője, amit hamarosan ismét Budapestre hoz. Úgy látja, a fiatalok körében a vintage, a secondhand és a tudatos fogyasztás lesz a jövő trendje – sokan már most a szülők szekrényében keresgélnek különleges darabokat.

Farmerben és ingben járt iskolába – ezt sokan furcsállták, ma viszont már a saját stílusával is üzen. Párkapcsolati elképzeléseiről nyíltan beszél: olyan lányt keres, aki képes tartani vele a lépést – még akkor is, ha éppen egy romantikus este helyett egy fontos tárgyalása van.

Az interjú során kiégésről, üzleti életről, a Z és alfa generációról, valamint a streamerek sikeréről is szó esik.

A Példaképek Demcsák Zsuzsával vadonatúj epizódja június 13-án délben debütál a TV2 Play oldalán, a teljes beszélgetés pedig június 21-én a TV2 Klubon is megtekinthető lesz.

2025. június 12. 14:57
Szemtanúk szerint Odesszában, a rendőrök kezdtek toborzási akcióba. A történtekről a helyi lakosok beszámolói alapjá...
Iránban kivégezték az állam ellen harcoló Népi Mudzsahedek (Mudzsahedin Halk, MEK) nevű emigráns szervezet két tagjá...
Tűzoltó repülőgépek és helikopterek folyamatosan dolgoztak vasárnap Görögországban, ahol a mentőszolgálatok továbbra...
A hadkiegészítő központ emberei nyilvános helyszínen, a mikolajivi piac területén igazoltatták az ukrán férfiakat. A...
8500 km-re Magyarországtól, egy floridai kisvárosban kezdett új életet és most megmutatja azt a bizonyos amerikai ál...
family
Sporttábor, lovastábor, sakktábor, a régi klasszikusok, de ma már van drón-, robot-, rúdtánc- vagy éppen tiktok vide...
family
Döbbenetes pénzeső, több milliót kaszált Szinetár Dóra és Makranczi Zalán a Legyen Ön is Milliomos stúdiójában, de F...
family
Kínkeservesen megküzdöttek a kilókkal, ledobták a felesleget, most pedig egymással néznek farkasszemet! Őrületes szt...
family
PUSZTÍTÓ - Elképesztő erejű villámárvíz csapott le Somogy vármegyére, több településen a víz házakat öntött el, az u...