tragédia
elképesztő

Tragédia: kártyavárként omlott össze a szálloda

Összeomlott egy szálloda épülete a kelet-kínai Szucsouban, a balesetnek több halálos áldozata van.

A mentési munkálatokat befejezték, a romok alól összesen 17 holttestet emeltek ki - adta hírül internetes kiadásában a China Daily című kínai lap, a helyi hatóságok szerdai közlésére hivatkozva.

A hétfő délután történt balesetet hat ember élte túl, közülük öt sérültet még kórházban kezelnek. A baleset helyszínére több mint ötszáz mentőt vezényeltek ki, akik kutyákkal és életjeldetektorokkal kutatták fel a romok alá rekedt embereket.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint a szállodában szerkezeti felújítási munkálatok zajlottak, amikor a szerencsétlenség bekövetkezett. Az épület összeomlását a mentőcsapatok előzetes vizsgálata alapján éppen az engedély nélkül folyó munkálatok okozhatták.

Kínában gyakoriak a különböző, az épületbiztonsági előírások be nem tartásával összefüggő balesetek. Júniusban a közép-kínai Hupej tartományban gázrobbanás következtében omlott be egy helyi élelmiszerpiac épülete, több mint száz embert temetve maga alá. A balesetben 25-en veszítették életüket.

 

MTI

2021. július 14. 08:23
Imával eltűnt platina, agyregeneráció és démonűzés – így próbálja bizonyítani csodatevő képességeit Látó János, Juhá...
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
Nagy István agrárminiszter élesen bírálta a Tisza Párt alelnökének kijelentéseit. Tarr Zoltán egy politikai rendezvé...
Maga Magyar Péter ismerte be, hogy adóemelésre készülnek – hívta fel a figyelmet az Ellenpont. A blog kiszúrt egy ta...
Pörög a fogyókúrás injekciók fekete piaca. Ami ilyen sokakat érdekel, azt kvázi azonnal illegálisan is terjeszteni k...
family
Hatalmas bulira készülnek Tiszakécskén, vasárnap érkezik ugyanis a Zeneexpressz a Dél-Alföldre. A Szerencsekoncertek...
Kötélpálya, csúszda és fitneszpark is van azon az új játszótéren, amit szombaton adtak át Budakeszin a családoknak. ...
Békés vonulással álltak ki a családi értékek mellett Pécsett ahol a tiltás ellenére is megtartották a Pride felvonul...
A Tisza Párt elnöke nem először lépett föl agresszívan az állami szervekkel szemben, de számos alkalommal a róla tud...