baleset

Tragédia: elütötték, ezután még 4 kilométeren át húzták a kocsi alján a nőt

A lányom azt mondta, későn fog hazaérni – de végül soha többé nem jön már vissza – mondta az áldozat édesanyja.

2023. január 03. 15:08

A fiatal nő vasárnap vesztette életét Indiában, Delhi közelében. A 20 éves Anjali Singh egy rendezvényszervező cégnél dolgozott, így jellemző volt az, hogy későn ért haza a munkából. A baleset napján jelezte is édesanyjának, hogy esküvőre megy, ezért ne várja meg őt.

Az áldozat robogóval közlekedett, majd elgázolták az úton, ezt követően a sofőr még további négy kilométeren keresztül vonszolta magával. Az áldozat meztelen holttestére csak később találtak rá. Az eset óriási felháborodást váltott ki, mert ráadásul az anya nem nézhette meg a holttestet.

A gázolót elkapták, vért vettek tőle, hogy megállapítsák, volt-e alkohol a szervezetükben - közölte a helyi sajtó.


„Szégyentől ég az arcom a Kanjhawala-Sultanpuriban elkövetett embertelen bűncselekmény miatt, és megdöbbent az elkövetők szörnyű érzéketlensége. A vádlottakat elfogták. Minden szempontot alaposan megvizsgálnak” – írta Twitteren az L-G Vinai Kumar Saxena, Delhi egyik politikai vezetője.

Holttestet találtak a Dunában, egy 18 éves lányé lehet - Fotó
A lányt szombat óta keresik.
Szex közben nyitott rá 16 éves lányára egy anya, egy tanár is az ágyban volt
A tanár csuklóján kattant a bilincs, most le is tartóztatták.
Lesújtó fotók érkeztek a reggeli halálos balesetről
Mórahalom közelében történt a tragédia.
A reptéren hagyták babájukat a szülők, nem voltak hajlandók jegyet venni neki
A pár úgy gondolta, csecsemőjük ingyen utazhat majd.
Egyikük három kiskorú nevelt lányát, másikuk pedig saját gyerekét molesztálta
A baranyai férfit hat és fél évre ítélték el, a hevesi apa ellen pedig vádat emeltek.
Szijjártó Péter bejelentette: két hét múlva olyan történik, ami még soha
Szadir Zsaparov, Kirgizisztán elnöke az Európai Unióban elsőként Magyarországra látogat, két hét múlva - közölte a k...
Elítélték a szemkinyomó férfit - Tények 18.00
A megvakítás előtt néhány hónappal a férfi rokonaival együtt elrabolta és fogva tartotta a nőt. További részletek a ...
Novák Katalin Giorgia Meloni olasz kormányfővel találkozott Rómában
Az illegális bevándorlás, a hagyományos családi értékek támogatása, az uniós források elosztása és a Nyugat-Balkán v...
Rákosnak hazudta magát, majd milliókat csalt ki az adományozóktól egy 19 éves lány
„Betegségét” videókban is dokumentálta, melyeket rendszeresen megosztott közösségi oldalán. A felvételek orvosokhoz ...
Rosszul lett a férfi, kutyái úgy védték, hogy mindenkit le kellett szállítani a budapesti villamosról
Állatbefogó segítségét kellett kérniük a mentőknek.
Így néznek ki 24 évvel a sorozat vége után a Família Kft. sztárjai - kép
Váratlan döntést hozott a magyargyűlölő huligánok által támogatott román futballklub
Tele van rejtélyekkel a világ leggazdagabb kutyájának története
Pedofil az ismert román focista
Így érzi magát hazatérése után Ada és családja