Továbbra is tele vannak az intenzív osztályok Portugáliában

Portugáliában pénteken a koronavírus-fertőzöttek száma meghaladta a 750 ezret, a kórházak intenzív osztályai megteltek, most először ápolnak ezekben több mint 900 beteget a közegészségügyi intézet adatai szerint.  Németország egy 26 fős, katonai orvosokból és ápolókból álló csapatot küldött szerdán Lisszabonba.

Bár a kórházban ápolt betegek száma 84-gyel, 6412-re csökkent az előző naphoz képest, az intenzív osztályokon 904 koronavírusos beteget ápolnak, 41-gyel többet, mint csütörtökön. Pénteken 258 új halálesetet jelentettek, míg előző nap 225-öt.

A Covid-19-betegség halálos áldozatainak száma a járvány kezdete óta elérte a 13 740-et.

Portugáliában az összes fertőzött száma 755 774, az aktív eseteké 157 ezer. A 10,3 millió lakosú ibériai országban eddig közel 380 ezer embert oltottak be, 100 ezren már mindkét adagot megkapták - közölte pénteken úságírókkal António Costa miniszterelnök egy lisszaboni magánkórházban.

Sebastian Kurz osztrák kancellár pénteken bejelentette, hogy európai szolidaritás jegyében Ausztriában fogadnak tíz beteget, közöttük öt Covid-19- fertőzésben, illetve öt, más súlyos betegségben szenvedő, illetve sürgős műtétre szoruló beteget.

Portugália korábban elfogadta Németország javaslatát, amely egy 26 fős, katonai orvosokból és ápolókból álló csapatot küldött szerdán Lisszabonba. A német egészségügyi dolgozók egy lisszaboni magánkórházban berendezett nyolcágyas intenzív osztályon dolgoznak majd.

MTI/A címlapfotó illusztráció

2021. február 06. 07:28
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
Ketten is megsérültek, miután rendőrautónak csapódtak szerdán Budapesten. Egy 17 éves fiú száguldozott a rollerrel, ...
Sarkadi Zsolt még a 444 szerzőjeként egy ócska álhírtől eljutott Orbán Viktor lemondatásáig és a polgári jóízlésig, ...
Magyarországnak van világháborús tapasztalata, ezért nem akar háborúba menni, és nem is fog - jelentette ki Orbán Vi...
A Tisza - hogyha kormányra kerülne - megadóztatná a nyugdíjakat és eltörölné a 13. havi nyugdíjat. Erről beszélt nem...