boldogság

Tóth Vera: Döntenem kellett

Tóth Vera a korlátozások ellenére is boldog életet él. Bár óriási döntés elé állította ez az időszak az énekesnőt.

Tóth Vera pénteken reggel a Mokkában mesélt jelenlegi életéről. Mint elmondta, a korlátozások ellenére boldogan telnek mindennapjai. Már két éve, hogy szeretetteljes boldog párkapcsolatban élnek párjával, Pauli Zoltánnal. Sokat ingáznak, hogy minnél több időt együtt tudjanak tölteni, hiszen párja vendéglátásban dolgozik Palkonyán. Bár az énekesnő körülbelül 40 koncertjét mondták le ebben az időszakban, új zenével készült rajongóinak. Egy karácsonyi duettel hangolódik az ünnepekre. Büszkén mesélt az ünnepi slágeréről, amit a Punnany Massif énekesével készítettek.

Tóth Vera arról is beszélt a Mokka riporterének, hogy a bomba alakja nemcsak gyomorszűkítő bypass műtétnek köszönhető. Hanem rengeteget tesz ezért, hogy ilyen formában legyen. Csillebércig szokott futni álltalában 5 kilométert személyi edzés mellett. Ezt most online old meg edzőjével, akinek Vera elmondása szerint nagyon sokat köszönhet.

Elárulta, hogy komoly döntést kellett hoznia a vírus miatt. Arról mesélt, hogy választania kellett mit akar, vagy a kardjába dől mint a többi művésztársa vagy megpróbál pozitívan hozzáállni a kialakult helyzethez. Boldogan meséli, hogy feltalálja magát. A mindennapok küzdelmei mellett imád nagynéni lenni. Csillogó szemekkel beszél a húga, Tóth Gabi kislányáról. Hannatróza nemcsak őt, hanem a nagymamáját is életben tartja. "Majd egyszer én is követem a Gabit"-mondta.

 

2020. december 18. 10:45
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
PUSZTÍTÓ - Csaknem száz tűzoltó oltotta órákon át a százhalombattai olajfinomítót. Hétfőn este gyulladt ki az üzem, ...
időjárás-jelentés, 2025. október 22., szerda
A szer című film gyökeresen megváltoztatta a színésznő életét.
Ruszin-Szendi Romulusz még azt sem tudja, hogy mi a folyamata a légtérzár elrendelésének, pedig illene tudnia, hogy ...