Tóth Gabi: a gyerekemből merítem az erőmet

Nehéz napok, kialvatlan éjszakák. Egyszerre anyaként, előadóművészként és mesterként is megállja a helyét Tóth Gabi. Kamera elé állt, és őszintén mesélt a nyár megpróbáltatásairól, a nehéz pillanatokról, a fárasztó forgatásokról, a turnékról és a kislánya mindent elsöprő szeretetéről, akinek ölelő karjaiban tudott megpihenni egy-egy fárasztó nap után.

„Egy két hetes forgatás a válogatás aztán egy pár nap, de olyan felfokozott állapotba kerülünk, hogy én utána van, hogy másfél hónapig nem tudok magamról és közben nyílván megy az élet, anya vagyok, megyek koncertezni, de közben meg alig várom, amikor újra jön, mert imádom minden pillanatát” – vallotta be Gabi.

Fáradtan mégis izgalommal ült újra a mesterek székébe. Az énekesnő egész nyáron koncertről koncertre járt, közben neveli kislányát Hanna Rózát. Mindemellett pedig a tehetségek felkutatását is elvállalta a Sztárban Sztár leszek! negyedik évadában.

„Nagyjából ugyanazt hozom, vagy ugyanazt adom, amit legelőször, amikor beültem a mesterszékbe. Talán annyi, hogy most már több szempontot figyelembe veszek, hogy ki az, aki már az elején, első jelekből látom, hogy alkalmas arra, hogy az élő showba kerüljön” – mondta Gabi.

Vasárnap este 18 óra 55 perctől újabb tehetségek mutatják meg magukat a Sztárban Sztár leszek! színpadán a TV2-n.

Korábbi tartalmak:

Újabb fájdalmas döntésre szánta el magát Tóth Gabi

Vajon egymásnak üzenhetett Tóth Gabi és Krausz Gábor, érdekesen fejezték ki magukat

Kamerák elé állnak Tóth Gabiék

Gyönyörű nővel az oldalán nyilatkozott Krausz Gábor - videóval

2023. szeptember 10. 10:44
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
56 éves? Ugyan már! Keleti Andrea akár tíz évet is letagadhatna. Bomba alak, dögös megjelenés, és most új szenvedély...
family
A „Holnap hajnalig” titkai, amit eddig senki sem tudott! Hogyan lett a magyar slágerből világot hódító himnusz? Japá...
family
Nem vágyik vissza a város zajába.
Az igazi szépség nem a tükörképben, hanem a magabiztosságban rejlik – vallják egyre többen, köztük olyan világsztáro...
family
Ismét botrány Azahriah körül! Drog, alkohol, öngyilkosság, ezekre buzdítja szövegeiben a népszerű énekes, főként kis...
family