Törékeny, apró, idős nő árult drogot Szegeden, nem először

Egy 63 éves nő árult pszichoaktív szereket Szegeden, a rendőrök szerdán fogták el otthonában - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n csütörtökön.

A rendőrségre 2023-ban érkezett először bejelentés arról, hogy Szegeden, a Kolozsvári téren pszichoaktív szereket árulnak. A nyomozók azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, majd nem sokkal később a terjesztéssel gyanúsított idős helybéli asszony már a bíróság előtt állt.

Márciusban azonban újabb információk érkeztek a hatóságokhoz: az asszony nem hagyott fel a drog terjesztésével, ezért a nyomozók szerdán újra elfogták, és előállították.

Mint, ahogy a Csongrád-Csanád vármegyei rendőrség közösségi oldalán írta, egy mikrobuszból nagyjából hatszor száz kilogrammnyi rendőr szállt ki lövedékálló mellényekkel, fegyverekkel és kényszerítőeszközökkel felszerelve.

Az esemény szemtanúi valószínűleg arra gondolhattak, hogy agresszív, akár fegyveres bűnöző, sőt, bűnözők lehetnek az akció célpontjai – a helyzet abszurditását az adta, hogy néhány pillanattal később egy törékeny, apró, idős asszonnyal jelentek meg az utcán.


Az akció során a lakásában talált kábítószergyanús anyagot lefoglalták.

Az idős nő ellen új pszichoaktív anyaggal való visszaélés gyanúja miatt indult eljárás.

A közelben lakók elmondása szerint a törékeny, apró, 63 éves asszonyt mikrobusszal érkező, arcukat csuklyával eltakaró, mellényt viselő rendőrök fogták el.

2024. augusztus 15. 15:37
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...