Többen meghaltak és eltűntek a tunéziai hajótörésben

Négy ember meghalt, 19 pedig eltűnt, azután, hogy egy illegális bevándorlókat szállító hajó felborult Tunézia partjainál - derült ki egy helyi igazságügyi forrásból vasárnap.

Összesen 30 migráns tartózkodott egy kis csónakban, és hetet sikerült kimenteni - mondta Farid Ben Dzsha, a mahdiai és monasztiri bíróság szóvivője.

Négy embert őrizetbe vettek a hatóságok, mert részt vettek a tengeren történő átkelési kísérlet megszervezésében - közölte az igazságügyi szervezet szóvivője, amely vizsgálatot indított a felelősök azonosítására.

A szóvivő szerint az utasok többnyire fiatal férfiak voltak, mindannyian tunéziaiak.

Amikor a hajó vasárnap hajnalban felborult Csebba partjainál, a Szúszával és Monasztirral szomszédos Mahdia kormányzóságban, egy embernek sikerült a partra vergődni és segítséget kérni a hatóságoktól.

Mahdia kormányzóság az olasz Lampedusa-szigetétől mintegy 140 kilométerre található.

A mentők négy élettelen testet találtak, egyben kimentették a csónak hét utasát, sokan azonban eltűntek - mondta a szóvivő, hangsúlyozva, hogy a csónak túl kicsi volt ahhoz, hogy 30 embert szállítson.

A térségben rosszak voltak az időjárási viszonyok, erős szél fújt, a tengeren nagyok voltak a hullámok.

Az összegyűjtött tanúvallomásokból nem derült ki egyértelműen, hogy hová tartott a hajó.

MTI

2021. október 18. 06:35
A Tisza beemelte programjába Brüsszel orosz energia tiltására vonatkozó célkitűzését. Az intézkedés minden magyarnak...
Videón a találkozó háttérpillanatai.
Gulyás Gergely a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróság ítélete alapjá...
Reagált a Szőlő utcai javítóintézet körül kialakult ügyekre és az azokkal kapcsolatos sajtóhírekre közösségi oldalán...
Megújult a fix 3 százalék Startolj rá applikáció: az új, kombinált kalkulátorral személyre szabottan állíthatóak öss...
Vádat emelt az ügyészség azzal az idős férfival szemben, aki elütött egy diáklányt, majd elhajtott a helyszínről Sze...
Továbbra is tagadja tettét a miskei gyerekgyilkos, legutóbbi tárgyalásán azt mondta, nem bántott senkit.
Az innovatív gyógyszerek és terápiák számának ugrásszerű növekedése új kihívások elé állította a Batthyány-Strattman...