szigorítás

Több ország is tovább szigorít

Pénteken két országban is szigorítottak. Görögországban három órával meghosszabbítják a hétvégére vonatkozó kijárási tilalmat. Szlovákia pedig újabb negyven nappal meghosszabbította az október elsején bevezetett vészhelyzetet.

Görögországban az intézkedések a február 13-14-i hétvégén is hatályban lesznek.

Az új szabályok értelmében szombaton és vasárnap este hat órától reggel ötig az emberek csak különösen indokolt esetben hagyhatják el lakhelyüket. A kivételek közé tartozik az orvoslátogatás, illetve háziállattal tett rövid séta, amelyeket a polgári védelmi hatóság engedélyezhet sms-üzenetben igényelhető kérés alapján.A polgári védelem egyben közölte, hogy azok a boltok, amelyek nem árusítanak élelmiszert, vagy gyógyszert csak hétköznap tarthatnak nyitva és termékeiket csak előzetes internetes, illetve telefonos rendelést követően adhatják át a vevőknek az üzlethelyiségek ajtajában. Hétköznap továbbra is hatályban marad az este kilenc és reggel öt óra között bevezetett kijárási tilalom.

Görögország három hete óvatosan lazított a járványügyi korlátozásokon, aminek nyomán egyenletesen emelkedni kezdett az esetszám. Pénteken a mintegy 11 milliós országban 1195 új fertőzöttet és 19 halottat regisztráltak.Görögországban a járvány kitörése óta 162 107 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 5922-en hunytak el a kórban. A gyógyultak száma 93 764.

A vészhelyzet - immár harmadik - meghosszabbítását az az alkotmánytörvény tette lehetővé, amelyet decemberben hagyott jóvá a pozsonyi törvényhozás

A gyorsított eljárásban elfogadott jogszabályt élesen ellenezte az ellenzék, és jogi szakértők bírálatát is kiváltotta. Az említett alkotmánytörvény alapján a szlovák kormány elvben akárhányszor meghosszabbíthatja a vészhelyzetet, ezt azonban a parlamentnek is jóvá kell hagynia, igaz, elegendő, ha ezt húsz nappal a döntés hatálybalépése után teszi meg.

A péntek esti kormányülés után Igor Matovic miniszterelnök néhány járványintézkedés hétfőtől hatályos módosítását is bejelentette. Ezek egyike, hogy február 8-tól működésbe lép Szlovákiában az úgynevezett Covid-automata, egy olyan keretrendszer, amely a járványintézkedések enyhítésének vagy szigorításának automatizálását hivatott szolgálni a fertőzöttek aktuális számának tükrében. Ennek alapján az ország régióinak jelentős része továbbra is a fekete besorolású, vagyis hétfőtől ezekben az eddig érvényes kijárási korlátozások maradnak hatályban.

Az előzetes hírekkel szemben tehát hétfőtől nem kerül sor iskolanyitásra

Erre csak a feketénél enyhébb besorolású járásokban adhat majd engedélyt a tisztiorvos.Szlovákiában még tavaly márciusban hirdetett rendkívüli helyzetet a kormány a koronavírus terjedésének veszélyére hivatkozva, ez jelenleg is hatályban van. A rendkívüli helyzet márciusi kihirdetése után néhány nappal egészségügyi vészhelyzetet is hirdettek, ez júniusban lejárt. A vészhelyzet, amely októbertől lépett érvénybe, az egészségügyi vészhelyzetnél szélesebb körű intézkedéseket lehetővé tévő, általános vészhelyzet. A szlovák szabályozás szerint a vészhelyzetnél már csak egy magasabb állapotszint van, a rendkívüli állapot. Ez utóbbit a parlament javaslatára az államfő hirdeti ki, ám erre még nem volt példa az ország történetében.

MTI/a címlapfotó illusztráció 

2021. február 06. 07:00
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Idegesen reagált az ellenzéki politikus arra, hogy a miniszterelnök bejelentette, országjárásra indulnak.
A háromgyerekes anyuka nemcsak otthon ragad seprűt.
Másolja, árnyékolja, rászervez – Magyar Péter újabb posztja nemsokra Orbán Viktoré után érkezett.