Több órán át követte, majd lelőtte diáktársát a kollégiumban

Rejtély, miért tette.

A 21 éves Nigel Belsert azzal vádolják, hogy május 18-án lelőtte és megölte a 22 éves Akash Banerjee-t, egy egyetemen kívüli diákszállón Georgia tagállam fővárosában, Fulton megye központjában, Atlantában az Egyesült Államokban. A vádak között szerepel a gyilkosság, a súlyos testi sértés és a lőfegyver birtoklása - részletezte a lawandcrime.

A gyilkos több mint egy órán át követte áldozatát, 4 óra körül beosont Banerjee lakhelyének épületébe, felment a lépcsőn a kilencedik emeletre, majd ezután több mint egy órán át bent maradt a szállón.

Banerjee később elhagyta a lakását, hogy gyorsan elszaladjon egy közeli benzinkútra, majd körülbelül 10 perccel később visszatért, miközben Belser végig a lépcsőházban rejtőzködött.


Valami felkeltette az áldozat figyelmét, ezért odanyúlt egy ajtóhoz, ahol a gyilkoló bujkált, és hiába is próbált védekezni, fejbe lőtték őt. Banerjee-nek sikerült bekopognia egy lakás ajtaján, mielőtt összeesett.

Valaki fekszik az ajtóm előtt a padlón... hangos zajt hallottunk... gyertek gyorsan, mert úgy tűnik, fejbe lőtték

- mondta a 911-et hívó bejelentő.

A mentők Banerjee-t kórházba szállították, de május 20-án belehalt sérüléseibe. A gyilkoló vasárnap feladta magát és óvadék nélkül továbbra is a Fulton megyei börtönben van.

2025. május 29. 20:08
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
Az autót a szalagkorlát állította meg, a kisteherautó pedig az oldalára borult.
TŰZHALÁL - Halálos tűz pusztított hajnalban Balatonfüreden, ketten haltak meg egy égő házban. Rengeteg volt a szemét...
Az IMF szerint már most látszik, hogy nem elég Ukrajnának az eddigi támogatás, 20 milliárd dollárral többre lenne sz...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 12., péntek reggel